Forma 1

Hivatalosan is visszatér a tavalyi időmérő a Kínai Nagydíjtól

2016.04.11.

– A hétvégi Kínai Nagydíjtól kezdve ismét a tavalyi időmérő rendszer szerint dől majd el a rajtsorrend a Forma–1-ben – döntött hétfőn a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa.

– A hétvégi Kínai Nagydíjon visszatér az a rendszer, amely szerint a leglassabb hat autó kiesik a kvalifikáció első és második szakaszában, mielőtt a tíz legjobb megmérkőzik a pole-pozícióért a harmadik etapban – jelentették be a döntést, így a vb harmadik futamán, Sanghajban már a 2015-ös szisztéma szerint zajlik majd az időmérő.


Április első hétvégéjén, a Bahreini Nagydíjon a Forma–1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone és Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke még ellenállt a csapatvezetők egységes kérésének, hogy visszatérjenek a tavalyi rendszerre, de a csütörtöki tárgyaláson már beleegyeztek.

A melbourne-i idénynyitó után sok kritika érte az újfajta időmérőt, amelynek lényege, hogy a három részből álló kvalifikáció minden szakaszában – meghatározott idő elteltével – kilencven másodpercenként kiesik egy-egy pilóta. A szabályalkotók és a FIA illetékesei azt remélték a módosítástól, hogy a versenyautók több időt töltenek majd a pályán az időmérő alatt.

Az előzetes várakozások azonban nem váltak valóra, Ausztráliában az időmérő szakaszainak utolsó perceiben alig vagy egyáltalán nem köröztek az autók. A tavalyi rendszer ugyanúgy három fázisból állt, de akkor csak az egyes periódusok végén esett ki meghatározott számú pilóta a következő szakaszból.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.30
A csornai rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési baleset körülményeinek tisztázása....
2025.01.30
A HangZóna mai vendége Grád Ottó a Magyar Ásványolaj szövetség főtitkára. ..
2025.01.30
A Bátaszéki Autópálya Alosztály járőrei igazoltattak egy autóst, aki házilag készített rendszámot....
2025.01.30
Az új autók regisztrációja 6,1 százalékkal 253 789 autóra nőtt tavaly. A legnagyobb érdeklődést a....
2025.01.30
A MINI John Cooper Works még kedvezőtlen útviszonyok közepette is lélegzetelállítóan sportos....
2025.01.30
Az elektromos SUV 3,3 másodperc alatt képes elérni a 60 mérföld/órás sebességet, amivel a valaha....
2025.01.30
Meghosszabbította együttműködését a szörfvilágszövetséggel a Lexus, és ennek örömére egy különleges....
2025.01.30
A következő modellévben két meghatározó technológiai frissítésre kerül sor a XC40, EX40, EC40, S60....
2025.01.30
Baleset miatt lezárták az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalát, mert egy kisteherautó hátulról....
2025.01.30
Már most több mint 7 kilométeres a dugó. ..