Forma 1

Hivatalosan is elkelt az utolsó 2016-os ülés is!

2016.02.18.

A Manor-csapat ma hivatalosan bejelentette, hogy Rio Haryanto lesz Pascal Wehrlein csapattársa 2016-ban. Az indonéz a harmadik újonc lesz a mezőnyben, mely ezúttal teljessé vált.

Amint arra számítani lehetett, a múlt évet a tabella utolsó helyén záró alakulat Rio Haryantót választotta. A csapat azt már korábban bejelentette, hogy Pascal Wehrlein lesz az egyik versenyzőjük idén, a másik üres ülésükre azonban három jelölt is pályázott – Will Stevens és Alexander Rossi azonban végül lemaradt a lehetőségről.

„Örömmel jelentjük be, hogy Rio lesz 2016-ban a másik versenyzőnk. Rio először hatévesen ült gokartba, azóta versenyez. Állhatatos versenyző a pályán és azon kívül is, a GP2-es csatái során meggyőzött minket” – méltatta új szerzeményüket a csapat tulajdonosa, Stephen Fitzpatrick. „Rio hatalmas támogatást élvez Indonéziában, ami jó a csapat és az egész F1 számára. Szerették volna őt a rajtrácson látni, és biztosra vesszük, hogy láthatnak pár izgalmas csatát a szezon során.”
A 23 esztendős Haryanto 2008 óta versenyez együléses kategóriákban. Az előző éveket a GP2-ben töltötte, ahol tavaly három versenyt is nyert, s a bajnoki tabella negyedik helyén zárt. Korábban már három Forma–1-es tesztet is teljesített – legutóbb múlt év végén Abu-Dzabiban. Most már biztos: a következő gyakorlására a jövő héten Barcelonában kerül sor – mégpedig az új MRT05-ös autóban!

„A Manor Racing rendkívül izgalmas és ambiciózus tervekkel rendelkezik. Remek csomagot raktak össze, és már alig várom, hogy az autójukba ülhessek” – nyilatkozta Haryanto. „Melborune óriási élmény lesz számomra, szeretnék köszönetet mondani a hazámnak, a támogatóimnak, a szurkolóimnak és mindenkinek, aki velem volt a pályafutásom kezdete óta. 2016 esélyt kínál számomra ahhoz, hogy viszonozzam ezt a bizalmat, valamint, hogy képviseljem Ázsiát az F1-ben.”

Haryanto Jolyon Palmer és Pascal Wehrlein mellett a harmadik újonc lesz az idei rajtrácson. Bár az FIA új szuperlicenc-rendszerében nem rendelkezik a versenyzési engedélyhez szükséges 40 ponttal, miután korábban már több ízben is vezetett F1-es autót, mégis megkapja az F1-es jogosítványt. A Manor szerződtetésével a hírek szerint több mint 10 millió angol fontos támogatáshoz jut, ráadásul új piacot is hódíthat meg a Távol-Keleten.

 

(Manor, telesport.hu)

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.10
Kis híján árokba borult, de megmentette a helyzetet a ponyvás kisteher sofőrje - az eset tegnap dél....
2024.05.09
A HangZóna mai vendége Bognár Tamás a Porsche Hungaria kommunikációs vezetője. ..
2024.05.09
Az MTI helyszínről származó információja szerint az egyik oldalon elütöttek egy embert, aki....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.09
A kínai autópiacon tomboló árháború és szoros verseny rendkívüli leleményességre ösztönzi az....
2024.05.09
Marokkó egy varázslatos hely, ahol a nomád berber hagyományok üdvözlik és magukba szívják a világ....
2024.05.09
A VW az adminisztratív létszámot felmondási szerződésekkel akarja csökkenteni. Aki gyorsan dönt,....
2024.05.09
Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az....
2024.05.09
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson....
2024.05.09
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA)....