Azok után, hogy az elmúlt hetekben számos kínai sporteseményt töröltek az országban kitört koronavírus-járvány miatt, kérdésessé vált, hogy a Forma–1 megrendezheti-e az eredetileg április 19-ére tervezett sanghaji futamát. Az első döntés megszületett, ám a futam sorsa egyelőre még nem végleges: az FIA közleményben jelentette be, hogy áprilisban nem tartják meg a Kínai Nagydíjat. Hivatalosan azonban egyelőre halasztást emlegetnek, és vizsgálják annak lehetőségét, hogy egy későbbi időpontban sort kerítsenek a versenyre.
„Az FIA Forma–1-es Kínai Nagydíjat az új koronavírus-járvány miatt elhalasztjuk” – közölte a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA). „Az új típusú koronavírus folytatódó terjedése miatt és a CAMF-fal (Kínai Automobil-szövetség) valamint a Sanghaji Sportbizottsággal és a Kínai Nagydíj promóterével, a Juss Sports Gouppal lefolytatott egyeztetéseink után hivatalosan kérvényezték, hogy a 2020-as Forma–1-es Kínai Nagydíjat halasszák el. Az FIA az F1-gyel közösen arról állapodott meg, hogy elfogadja a promóter hivatalos kérvényét, és felfüggeszti a Kínai Nagydíjat, melyet eredetileg április 19-én rendeztek volna meg.”
![](/sites/default/files/u2092/xpb_276376_1200px.jpg)
Fotó: XPB
„Az egészséggel kapcsolatos veszélyek miatti aggályok eredményeképp, valamint mert a WHO nemzetközi veszélyhelyzetet hirdetett ki a koronavírus miatt, az FIA és az F1 az utazó személyzet, a bajnokság résztvevői és a szurkolók biztonsága és egészsége érdekében léptette életbe ezen intézkedéseket.”
A szövetség nyomatékosította, a 2020-as Kínai Nagydíj végleges törlésére még nem került sor, továbbra is vizsgálják az alternatív lehetőségeket. „Az FIA és az F1 továbbra is szorosan együttműködik a csapatokkal, a szervezővel, a CAMF-fal és a helyi hatóságokkal a helyzet megfigyelésében. Valamennyi résztvevő kellő időt szán majd annak felmérésére, van-e lehetőség megtartani a versenyt az év egy későbbi szakaszában, egy másik időpontban, amennyiben a helyzet javulni fog.”
„A Kínai Nagydíj régi és fontos részét képezi az F1-es versenynaptárnak, és nagyon sok szenvedélyes szurkolója van. Az FIA és az F1 közössége reméli, hogy a lehető leghamarabb újra versenyezhetünk Kínában, és az országban mindenkinek a legjobbakat kívánja ezekben a nehéz időkben. A vírus kapcsán kialakult nemzetközi helyzetet továbbra is figyelemmel kíséri az FIA, az egyéb motorsportos eseményekre való tekintettel is” – zárult a közlemény.
A Vuhanban kitört új típusú koronavírus-járvány keddig összesen 1114 halálos áldozatot szedett, a megbetegedettek száma pedig már a 45 ezerhez közelít. A gócpontot jelentő Hupej tartományban a halálozási arány elérte a 18%-ot a fertőzöttek körében. A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság szerdán kiadott közleménye szerint ugyanakkor az utóbbi napokban fokozatosan csökkenni kezdett az újabb fertőzések száma a tartományban. Miközben három napja még 2618 új beteget regisztráltak, addig kedden már csak 1638-at. A csökkenés az ország többi részén már korábban megfigyelhető volt.
![](/sites/default/files/u2092/xpb_931916_1200px.jpg)
Fotó: XPB
A különböző kutatások eltérő előrejelzéseket adnak a járvány terjedésének lassulásáról, ám többek szerint február végére és a következő hónapra van esély arra, hogy a vírusveszély jelentősen visszaszoruljon. Ahhoz ugyanakkor túl sok a bizonytalanság és a változó tényező, hogy a Forma–1 vállalni tudja a bő két hónap múlva esedékes sanghaji utazását. További hátráltató tényező, hogy a sorozatnak a verseny előkészítését már a következő hetekben meg kéne kezdenie, bizonyos szakembereinek például még februárban a helyszínre kellene utaznia.
Az egyelőre kérdéses, a bajnokság szervezői tudnak-e helyet szorítani Kínának a naptár második felében. Jelen állás szerint nehezen tűnik elkerülhetőnek a triplahétvége létrejötte, alternatív lehetőségként pedig a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj későbbi időpontra (decemberre) tolása kínálkozik, mellyel helyet tudnának biztosítani Sanghajnak. Ám még ez esetben is fölmerülhet problémaként az év ezen késői szakában kevésbé barátságos kínai időjárás, valamint a logisztikai nehézségek. Az F1 számára mindenesetre túl fontos és nagy piaccá vált Kína ahhoz, hogy csak úgy, ennyivel a bajnokság kezdete előtt véglegesen lemondjon az ottani versenyéről.
Kína először 2004-ben látta vendégül az F1 mezőnyét, akkor még a bajnokság hajrájában kapott helyet a futamuk. Azóta megszakítás nélkül adtak otthont a versenynek, 2019-ben pedig őket érte a megtiszteltetés, hogy a királykategória 1000. futama lehettek.
Fotó: XPB
Amennyiben versenyük végleg kiesne az idei kiírásból, ez sem lenne példa nélküli az F1 történetében. Legalább félszáz ilyen eset volt már, igaz, döntő többségében a jogdíjakkal, a biztonsági feltételekkel vagy a rendezéshez szükséges pénz és támogatás hiányával kapcsolatos problémák álltak egy-egy előzetesen naptárba került helyszín törlésének háttérben. Többször előfordult ugyanakkor, hogy a mostanihoz hasonló rendkívüli helyzet állt a nagydíjak útjába. A legutóbbi versenytörlésre például 2011-ben Bahreinben azért került sor, mert az országban éppen zavargások voltak, zajlott az „arab tavasz”. A futamot akkor hosszú egyezkedés után fújták csak le, és a szervezők még így is kifizették a rendezésért járó jogdíjat Bernie Ecclestone-nak. 1956-ban eközben két nagydíjat is töröltek a Szuezi válság miatt. De más kategóriákban is láthattunk már ilyesmit: 1936-ban a francia munkások sztrájkja hiúsította meg a Le Mans-i 24 órás verseny megtartását.
Az áprilisi kínai verseny kiesésével a 2020-as F1-es bajnokságban váratlanul egy négyhetes szünet keletkezett. Április 5-én Vietnám története során először fogadja a száguldó cirkuszt, ezt követően pedig csak egy hónappal később, május 3-án hajt pályára ismét a mezőny, a hosszú kihagyás után visszatérő Zandvoorban, a Holland Nagydíjon. (FIA, Telesport.hu)