Honda Jazz

Hibridként érkezik az új Jazz

2019.10.23.

Az ikonikus Jazz következő nemzedékét kétmotoros, hibrid hajtáslánccal forgalmazza majd a Honda.

Bemutatkozott a vadonatúj Jazz, amit – a modell történetében először – kizárólag hibrid hajtáslánccal értékesít majd Európában a márka. A B-szegmens világszerte népszerű modellje kényelem és helykínálat terén is kategóriájának élére tör, nem mellesleg az elektromos autókra jellemző dinamikával, menetbiztonsággal és műszaki fejlettséggel büszkélkedhet.

A következő generációs Jazz az első modell lesz a japán járműgyártó európai választékában, amelyen megjelenik az „e:HEV” embléma. Ez az első a márka „Honda e:Technology” néven debütáló, ultramodern műszaki megoldásai közül és a jövőben minden elektromos üzemmódra is képes Honda modellnél alkalmazzák majd.

Újdonság, hogy ezentúl Crosstar kivitelben, crossover stílusban is megvásárolható lesz a Jazz, ami az alapmodell hajtásláncára és utasterére épül, de nagyobb szabad hasmagassággal, egyedi orr-résszel, vízálló kárpitozással és integrált tetősínnel kerül a szalonokba.

A fedélzeti információs rendszer tökéletesen beleillik a vezetői környezetbe, s mivel WiFi-hotspotként is szolgál, az utasok állandó kapcsolatban lehetnek a külvilággal. Az új, LED érintőképernyő kezelése éppúgy történik, mint az okostelefonoké, azaz tapintással és simítással vezérelhetők az alkalmazások, böngészhetők a médialisták stb. Az előre telepített alkalmazások között immáron ott találjuk az okostelefonok közvetlen, vezeték nélküli használatát biztosító Apple CarPlay® és Android Auto szoftvert is.

A vadonatúj Jazz kategóriaelső helykínálata elsősorban a hibrid hajtáslánc logikus elrendezésének köszönhető, különféle elemei ugyanis elfértek a motortérben és a karosszéria kihasználatlan zugaiban. Az üzemanyagtartály például az első ülések alá került, ami egyedülálló megoldás a szegmensben, ráadásul a Mágikus Ülésrendszer beépítését is lehetővé teszi. Ez utóbbi nemcsak a csomagtér – poggyászmérettől függő – bővítésével járul hozzá a modell variálhatóságához, hanem felhajtható ülőlapjaival is.

Az új Jazz megannyi jó tulajdonsága közül alighanem a kimagasló menetbiztonság a legfontosabb. Ez egyebek mellett a Honda Sensing™ rendszer számlájára írható, amit szélesebb látószögű, nagyobb felbontású kamerával tettek hatékonyabbá, elhagyva a korábbi képrögzítőt és a radarszenzorokat. Ezzel jelentősen javult jármű környezetének érzékelése, és útburkolati jelek, illetve szegélycsíkok nélkül is képes felismerni a rendszer az útburkolat széleit.

Tovább fejlődött az Ütközés Erejét Mérséklő Fékrendszer (Collision Mitigation Brake System, CMBS) is, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy könnyebben ismeri fel a gyalogosokat és a kerékpárosokat rossz látási viszonyok közepette (pl. éjjel, közvilágítás nélküli szakaszokon), és önműködően fékez, ha egy jármű a Jazz elé vág. Az új kamera révén az Adaptív Sebességrögzítő (Adaptive Cruise Control, ACC) már kis tempónál is képes igazodni a forgalom ritmusához, a Sávtartó Asszisztens pedig városban, országúton és többsávos autópályán egyaránt hatékonyan működik, ezzel is mérsékelve a balesetek kockázatát.

A Honda Jazz következő generációjának forgalmazása várhatóan 2020 közepén kezdődik az európai piacon.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
A HangZóna mai vendége Bognár Tamás a Porsche Hungaria kommunikációs vezetője. ..
2024.05.09
Az MTI helyszínről származó információja szerint az egyik oldalon elütöttek egy embert, aki....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.09
A kínai autópiacon tomboló árháború és szoros verseny rendkívüli leleményességre ösztönzi az....
2024.05.09
Marokkó egy varázslatos hely, ahol a nomád berber hagyományok üdvözlik és magukba szívják a világ....
2024.05.09
A VW az adminisztratív létszámot felmondási szerződésekkel akarja csökkenteni. Aki gyorsan dönt,....
2024.05.09
Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az....
2024.05.09
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson....
2024.05.09
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA)....
2024.05.09
Nem mindennapi teljesítmény büszke birtokosa egy budapesti Volkswagen Jetta és annak gazdája, Szűcs....