Porsche Panamera

Hibrid hajtást kapott az új Porsche Panamera

2016.09.09.

A benzines elektromos verzió 462 lóerős, persze a 2,5 literes fogyasztást nem kell túl komolyan venni.

A Panamera 4 E-Hybrid egy konnektroros hibrid, vagyis az akkumulátorát külső hálózatból is fel lehet tölteni. A kocsi 50 km-t tisztán elektromos üzemmódban is meg tud tenni, a végsebessége ekkor 140 km/h. Minden indításnál a zéró emissziós mód az alapbeállítás, de ezen kívül még ötféle menetprogram választható.

A benzines és a villanymotor kombinált teljesítménye 462 lóerőt ad ki, mindkét motort egyszerre használva a végsebesség 278 km/h-ra nő, a százra gyorsulás pedig 4,6 másodpercre csökken. A nyolcfokozatú PDK váltó házába épített villanymotor 136 lóerős, maximális nyomatéka 400 Nm, tehát csak ezzel autózva sem lehet lomha a két tonnás sportszedán. Persze a kocsi akkor nyújtja a legjobbját, ha a 2,9 literes, 330 lóerős V6-os biturbó benzinmotor is beindul.

A hibrid rendszert egy, a csomagtartó alá tett, folyadékhűtésű lítium-ion akkumulátor szolgálja ki, amelynek kapacitása 14,1 kilowattóra. Hat óránál kevesebb idő alatt teljesen fel lehet tölteni az akkut normál hálózatból, a 7,2 kW-os gyorstöltővel azonban 3,6 óra is elég.

Ahogy a hibrideknél szokás, a fordulatszámmérő helyén egy teljesítménymérő látható, amely megmutatja, hogy a két motor együttesen épp mekkora erőt termel, vagy, hogy lassításnál a generátor üzemre váltó villanymotor mennyi energiát táplál vissza az akkumulátorba. A hibrid Panamera alapára 100 553 euró Németországban, amiben már a Sport Chrono csomag, az adaptív légrugózás, és az összkerékhajtás is benne van.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
A HangZóna mai vendége Bognár Tamás a Porsche Hungaria kommunikációs vezetője. ..
2024.05.09
Az MTI helyszínről származó információja szerint az egyik oldalon elütöttek egy embert, aki....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.09
A kínai autópiacon tomboló árháború és szoros verseny rendkívüli leleményességre ösztönzi az....
2024.05.09
Marokkó egy varázslatos hely, ahol a nomád berber hagyományok üdvözlik és magukba szívják a világ....
2024.05.09
A VW az adminisztratív létszámot felmondási szerződésekkel akarja csökkenteni. Aki gyorsan dönt,....
2024.05.09
Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az....
2024.05.09
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson....
2024.05.09
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA)....
2024.05.09
Nem mindennapi teljesítmény büszke birtokosa egy budapesti Volkswagen Jetta és annak gazdája, Szűcs....