autópálya-építés

A helyiek tiltakozása nyomán módosulhat a Brassó-Bákó autópálya nyomvonala

2022.11.24.

A székelyföldi Illyefalva és a Brassó megyei Vámhidpuszta lakóinak a bukaresti Szállításügyi Minisztérium előtt a hét elején tartott tiltakozása nyomán módosulhat a Brassó-Bákó autópálya kijelölt nyomvonala - tájékoztatta az MTI-t Benkő Árpád, a tiltakozás egyik szervezője.

A két településen felháborodást váltott ki, hogy a Székelyföldet is átszelő Brassó-Bákó autópályának olyan nyomvonalat jelöltek ki, amelyik e két település közvetlen közelében halad el.

Amint Fodor Imre, Illyefalva polgármestere az MTI-nek elmondta, a kijelölt nyomvonal alig 150 méterre halad Illyefalva szélső házaitól, és elvágja a falut a szántóföldjei jelentős részétől. Ez ellen lázadt fel a Sepsiszentgyörggyel szomszédos község lakossága, mely azt is sérelmezte, hogy a nyomvonal kijelöléséről nem konzultáltak a lakossággal.

A két érintett falu tiltakozó közössége a Newsbv.ro Brassó megyei portál által idézett közleményben szögezte le, hogy nem ellenzik az autópálya megépítését, csupán a helyi közösségek szempontjait figyelmen kívül hagyó, ezért a pályát majd birtokba vevő román állam, és az építést finanszírozó Európai Unió számára káros tervezést kifogásolják.

Kilátásba helyezték, hogy - ha nem változik a nyomvonal - nem engedik be a telkeikre helyszíni méréseket végezni és talajmintákat venni annak a cégnek a munkásait, amely a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére kap megbízást.

Benkő Árpád az MTI-nek elmondta, hogy a keddi bukaresti tiltakozás idején a tüntetők képviselői két és fél órán át tanácskoztak a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) szakembereivel, akik meghallgatták a panaszokat, és közölték: kisebb változtatásokat eszközölhetnek a nyomvonalon.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.11
Téli izgalom a jégen: a Lamborghini Esperienza Neve debütált Belső-Mongóliában. A Revuelto, a....
2025.01.11
Az autósok között kettős Mini-sikerrel zárult a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-rali hatodik....
2025.01.11
Naná, hogy a Tokiói Autószalonon debütál majd a japán Drift King által fémjelzett Hyundai Ioniq 5 N....
2025.01.11
Az Alpine Forma-1-es istálló tartalékversenyzőjeként folytatja pályafutását Franco Colapinto, aki....
2025.01.11
A Szegeden autógyárat építő BYD három új márkakereskedéssel bővíti magyarországi értékesítési és....
2025.01.11
A baleset vétlen elszenvedőjének fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, január 8-án, este.   ..
2025.01.11
A teljes egészében megújuló nyersanyagokból készült üzemanyag (HVO100) a hagyományos dízelhez....
2025.01.11
A koreai autógyártó a mai napon bejelentette, hogy stratégiai együttműködésre lép az NVIDIA....
2025.01.11
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan vezetve egy bejárati kapu....
2025.01.11
A villanyautópiac fejlődése Németországban tavaly elmaradt a várakozásoktól. A szövetségi gépjármű-....