Körülbelül egy hónapja járt nálam az új, és persze továbbra is hazai gyártású Suzuki S-Cross minden jóval megpakolt változata. Noha tényleg lenyűgöző volt a 360-fokos kamera, a napfénytető, az összkerék és a kormány mögötti váltófülek is elég menők egy Suzukiban, igazából közel 9 milliós listaára nehezen volt indokolható. Persze jó tudni, hogy egy ennyire jól felszerelt S-Cross-t is lehet kapni, hiszen még sosem volt ennyire fejlett és kényelmes a modellcsalád, mint a harmadik generáció. A legjobb boltnak viszont már akkor is egy kéziváltós, elsőkerekes, és közepesen jól felszerelt GL+ tűnt. Úgyhogy kértem is egy ilyet.

És nem csalódtam. A GL+ felszereltség pont annyit kínál, amennyi feltétlenül szükséges a kényelmes élethez: ilyen a tetősín, az automata fényszórómagasság-állítás, az első ködlámpa, a sötétített hátsó üvegezés, és persze a világ legjobb találmánya, az ülésfűtés. Ezeken felül sok olyan tényezőt is ad a GL+, ami az esztétikumhoz tesz hozzá, mint például a bőrkormány vagy a krómozott szegélylécek. Mégis miért akarnánk ennél többet? Oké, a központi infotainment itt kisebb, „csak” 7-colos, de hidd el, pontosan ugyanannyit tud, mint a díszes grafikás változat, csak navigáció nélkül.

Persze a motor is ugyanaz az 1,4 literes, négyhengeres, 127 lóerős turbómotor volt, mint a másik tesztautóban, hiszen mindössze ezzel az egy hajtással kínálják az új S-Cross-t. Sallangmentes motor, enyhe turbólyukkal, amin az érzéketlen gázpedál sem segít, ugyanakkor kéziváltóval párosítva megmutatta, hogy tud rendkívül takarékos is lenni. Városban, odafigyelve, 5,5 liter/100 km-es átlagokat is produkált, amíg a nagy tesztátlag 5,9 liter lett, pedig ebben volt fotózás és erőpróbálgatás is, autópályázásról nem is beszélve.

Ráadásul ezzel a hatfokozatú kéziváltóval ügyesebben lehet terelgetni a lágyhibrid rendszert is. Elég felengedni a gázpedált, és a motorfék máris megkezdi a rekuperációt a 48-voltos lítium-ion akkumulátorba, amit aztán felhasználhat elinduláskor vagy éppen fokozott gyorsításkor. A 12-voltos rendszerekkel ellentétben a 48-voltos lágyhibrid nem visszavesz a teljesítményből, hanem valóban rádolgozik a hajtásra. Enyhe fékezéssel tovább fokozható a visszatermelés mértéke, és úgy általában kellemes érzés, hogy egy ideig helyettünk lassít a rendszer, ráadásul 20 km/h alatt már gurulás közben leállítja a motort.

Összességében arra jutottam, hogy az AllGrip rendszernek még lehet légjogosultsága, hiszen az előző tesztautóban valóban meglepően ügyesen tette a dolgát zord terepen is, ugyanakkor számomra az automataváltó nehezen indokolható, hacsak nem szorulunk rá. Ezzel a hatfokozatú kézivel sokkal gördülékenyebbnek érződik az új S-Cross. Például nincs akkora késlekedés gázadáskor, illetve a többlépcsős fékérzet is eltűnt. Noha továbbra is érezni valamelyest, hogy előbb csak visszatermel, majd később lép be a mechanikus fék, de valahogy jobb az összhang kéziváltóval – ami ráadásul a Suzukitól megszokottan feszes és pontosan kapcsolható.

Persze 6,5 milliós, kedvezményes listaára továbbra sem mondható olcsónak, ugyanakkor a versenytársaihoz képest logikusan belőtt ár ez, ami sajnos nem fog tudni lejjebb menni, amíg a gyártókat nem csak károsanyag-kibocsátási normák, de alapanyag hiányok is fenyegetik. Ugyanakkor az is biztos, hogy a Suzuki S-Cross még sosem volt ennyire kényelmes és modern, és egy GL+ szinten is ugyanúgy érvényesül. Itt is tágas az utastér, 430 literes a csomagtér, ráadásul tetőablak nélkül a hátsó fejtér is teljesen korrekt, a lábtér pedig kifejezetten nagy.

Az is szimpatikus, hogy a lágy hibridhez szánt grafikákkal takarékosságra is tanít, pedig mostanában még a teljes értékű villanyautókból is képesek kihagyni az átlátható energiaáramlást mutató kijelzőket. Ráadásul hiába szög egyszerű az a futómű, néha még a prémium autók sem képesek ennyire jól megküzdeni hazánk úthibáival. Az S-Cross tényleg egy magyar autó, magyar utakra, magyaroknak.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!