Forma 1

Hamilton repülni próbált

2020.06.19.

A Hamilton név már a múlt században is híres volt, nem is akármilyen attrakciókkal.

Átment a falon

Mindig határon autózott, vakmerőségének is köszönhetők győzelmei, például az is, hogy 1953-ban megnyerte a LeMans futamot váltótársával, Tony Rolt pilótával. Akkoriban még csak ketten hajtottak a huszonnégy óráson, a biztonság miatt napjainkban a gyakoribbak váltások miatt kötelező a három fős csapat. Hamilton 1956-ban első lett a 12 órás Reims-i versenyen, Ivor Bueb pilótával.

James Duncan Hamilton az írországi Cork városában született, kétéves korában eszméletét vesztette, amikor 12 méter magasról lezuhant, mert megpróbált repülni. Amikor pedig a Brighton College-ben tanult egy bemutató autóval keresztülment a falon, ez megfelelő tréning volt későbbi életérre, melyet az autóversenyzés és show határozott meg.

Gépromboló Duncan

Hosszú volt az út a sikerekig, mert az első dobogóig számtalan autót és repülőt tört össze, de az sem volt semmi, amikor kutyája megette a haditengerészet bizalmas dokumentumait. Mindezek jól jellemzik Duncan Hamilton életét, aki száz éve született és mindent megtett azért, hogy autóversenyző lehessen.

A legendás pályán, Brooklandben feketén szerzett overallba öltözve még csak kannásként futkározott, hol vizet, hol benzint cipelve sunnyogott be a pályára, ahol szerelőnek ajánlkozott. Akkor már sokan ismerték, ajánlottak is neki munkát, de ő válogatós volt és csak bizonyos pilóták autóját volt halandó szerelni, olyanokét, mint Billy Cotton. Ott fedezte fel és szerette meg a repülést is, a háborús éveket a légierőnél töltötte Supermarin Seafire típusok pilótájaként, de majdnem idő előtt leszerelték, mert jónéhány bravúros akciója járt felesleges kockázattal, meg géprombolással.

Unalmas békeévek

A békeévek vitathatatlanul unalmasabban teltek, mert futamból kevés volt, de aztán ha nehezen is, de végre beindult az autóversenyzés. A Ferrari pilóta Froila Gonzales úgy írta le Hamiltont, mint a világ leggyorsabb esőmenője, aki szárazon sem volt lassú: Tony Rolt pilótával megnyerte az 1953-as Le Mans-t, 1956 pedig a Reimsi-12 óráson lett első Ivor Bueb-bel. Mindkét győzelmét Jaguárral szerezte.

A Hamilton-Rolt páros gyakran körözött a mezőny élén az 1954-es Le Mans-i győztes Jaguarral, de végül is kikaptak az erősebb Ferraritól.

Hamilton 11 szezont töltött az élsportban, olyan legendákkal versenyzett, mint Ascari, Fangio, Moss, Villorese és Castelotti.

Vezetett Lago Talbo, Maserati, HWM és ERA, márkákkal és dolgozott a Jaguar, a Ferrari és a Healey versenycsapatában.

Túl sok incidens

Kilenc alkalommal indult a 24 órás Le Mans futamon, megszámlálhatatlan incidens miatt bukott el győzelmeket, de közúton sem szerénykedett.

Amikor Brightonba vitte Malcolm Cambell autóját egy gyorsasági versenyre és meglátott visszapillantójában egy Bugattit, azonnal tökig nyomta a gázt, de az MG nem bírta a tempót, ezért félrehúzódott és intett, de már későn, mert autója vezethetetlenül lámpaoszlopnak ütközött és ripityára tört.

Nem kevésbé volt emlékezetesem amikor Le Mans verseny közben a legendás Mulsanne kanyarban egy madár betörte Jaguárjának szélvédőjét.

Barátja, Mike Hawthorn pilóta halála után, 1959 áprilisában hivatalosan is bejelentette, hogy visszavonul az autóversenyzéstől. Duncan Hamilton ezután a már tizenegy éve alapított autókereskedésére fordította minden idejét, 74 éves korában, 1994 május 13-án halt meg. Az üzletet Adrian fia vitte tovább, aki apja születésénelk századik évfordulójára könyvet adott ki életéről.



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....
2025.01.28
Minden eddiginél nagyobb, 9 milliárd font (4370 milliárd forint) értékű megrendelést kapott a Rolls....
2025.01.28
Balesetet szenvedett két kisteherautó az M3-as autópálya 160-as kilométerénél, a Budapest felé....
2025.01.28
A Tokiói Autószalonról és a Dakar Rallyról szólt a január autós szempontból, így kevésbé meglepő,....