kétéltű jármű

Hamburgban száll vízre a magyar fejlesztésű kétéltű busz

2021.06.18.

A RiverRide Kft. több mint 90 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFIH) kétéltű jármű hűtés és hajtásrendszerének fejlesztésére, a projekt összköltsége 180 millió forint volt - mondta a RiverRide Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

Galla Gábor hozzátette, a projekt költségeit a magyar cég és annak német partnere, a HafenCity RiverBus finanszírozta. A fejlesztés eredményeként jött létre a Swimbus 12.01 modell, amelynek étékesítése érdekében a magyar vállalat és  német partnere létrehozták a Swimbus Kft.-t.

Galla Gábor, aki egyben a Swimbus Kft. többségi tulajdonosa is elmondta, hogy az innovációs hivatal támogatásával fejlesztett kétéltű járművet Magyarországon tervezték és gyártották. A szárazföldön és vízen is közlekedő autóbusz Németországban, azon belül Hamburgban szállítja majd az utasokat.

Közölte, a Swimbus 12.01 modell iránt már több mint 120 ország érdeklődött, a többségük a kész járművet szeretné megvásárolni, Olaszország és Oroszország azonban a jármű gyártási technológiáját kívánja megvenni, utóbbival már közel vannak a megegyezéshez.

A RiverRide Kft. kétéltű járművek üzemeltetésével foglalkozik Budapesten 2009 óta. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a vállalat nettó árbevétele tavaly 204 millió forint, 2019-ben pedig 181 millió forint volt. A cég 1,68 millió forint nyereséggel zárta a 2020-as évet, míg egy évvel korábban 30,55 millió forint volt az adózott eredménye.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
A Széchenyi István Egyetem meghatározó szereplője az élenjáró járműipari technológiák....
2025.02.10
Michael Breme, igazgatóságunk elnöke és Achim Grewe, vállalatunk pénzügy, IT, beszerzés, compliance....
2025.02.10
Egyre többször és egyre nagyobb mennyiségben érik el Magyarországot is a Szaharából induló....
2025.02.10
Nem csak nálunk, Ausztriában is lopják a közlekedési táblákat.   ..
2025.02.09
A japán gyártó elektrifikált hajtásláncos autóinak értékesítése 23,2 százalékkal nőtt világszerte,....
2025.02.09
A Kia legkelendőbb autója a K4 volt januárban.  ..
2025.02.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Erzsi néni a grátisz tolatásjelző az....
2025.02.09
Először látható igazi fotókon a Vanwall első modernkori utcai autója, ami történetesen egy....
2025.02.09
Az Ariya NISMO nagyobb teljesítményt és feszesebb kormányozhatóságot kínál. ..
2025.02.09
Négy nap leforgása alatt ötvenezer megrendelés érkezett Japánban az ötajtós Suzuki Jimny Nomade....