segítségnyújtás elmulasztása

Halált okozott a segítségnyújtás elmulasztása

2020.01.26.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai vádemelést javasolnak a 63 éves kecskeméti gyanúsítottal szemben - írja a police.hu.

a Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el halált okozó segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt. Az ügyet később a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálta.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. október 12-én a késő esti órákban Kecskeméten, a Mária körúton közlekedett egy BMW X5 típusú személygépkocsi, aminek a sofőrje haladása során elütött egy gyalogost. A férfi úgy akart átkelni az úttesten, hogy nem győződött meg az áthaladás veszélytelenségéről. A baleset után a gépkocsivezető megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

Az ütközés hatására a 64 éves kiskunhalasi gyalogos az úttestre esett. A földön fekvő sértettet későn észlelte az ott haladó busz sofőrje, ezért elgázolta. Az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A BMW sofőrjét a rendőrök néhány órán belül beazonosították és előállították. A 63 éves férfi kihallgatása során beismerő vallomást tett.

A jelenleg szabadlábon védekező gyanúsított ügyében a főkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat vádemelési javaslattal a napokban átadták a Kecskeméti Járási Ügyészségnek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.11
Az Alpine Forma-1-es istálló tartalékversenyzőjeként folytatja pályafutását Franco Colapinto, aki....
2025.01.11
A Szegeden autógyárat építő BYD három új márkakereskedéssel bővíti magyarországi értékesítési és....
2025.01.11
A baleset vétlen elszenvedőjének fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, január 8-án, este.   ..
2025.01.11
A teljes egészében megújuló nyersanyagokból készült üzemanyag (HVO100) a hagyományos dízelhez....
2025.01.11
A koreai autógyártó a mai napon bejelentette, hogy stratégiai együttműködésre lép az NVIDIA....
2025.01.11
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan vezetve egy bejárati kapu....
2025.01.11
Három speciális kivitellel és egy kulcsfontosságú alkatrészpiaci fejlesztéssel bővíti a GR Yaris....
2025.01.11
A villanyautópiac fejlődése Németországban tavaly elmaradt a várakozásoktól. A szövetségi gépjármű-....
2025.01.11
Andy Cowell lett az átszervezett istálló új vezetője. ..
2025.01.11
A 2025-ös verseny első hetén csak Hiluxok nyertek szelektív szakaszokat. A Toyota dél-afrikai....