halálos baleset

Halálos gyalogosgázolással kezdődött a hónap – szemtanúkat keresnek

2016.06.01.

Egy személygépkocsi Debrecen, Böszörményi úton egy négyfős társaságból elütött egy férfit és egy nőt. A fiatal férfi a helyszínen életét vesztette, míg a nő súlyos sérüléseket szenvedett.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2016. június 1-jén 2 óra 45 perc körül egy személygépkocsi Debrecen, Böszörményi úton egy négyfős társaságból elütött egy férfit és egy nőt. A fiatal férfi a helyszínen életét vesztette, míg a nő súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset után a társaság másik két tagja elhagyta a helyszínt, a rendőrök a körülmények tisztázása érdekében várják jelentkezésüket.


A Rendőrség kéri továbbá annak a fehér színű furgon sofőrjének a jelentkezését is, aki a balesetet észlelte, a helyszínen megállt, azonban a rendőrök megérkezését nem várta meg, onnan elhajtott.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri, hogy aki a balesetet látta vagy azzal kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni út 149. szám), vagy hívja telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es számot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....