rendőrségi körözés

Halálos gázolás hajnalban: cserbenhagyót keres a rendőrség

2021.10.04.

Egy sötét színű terepjáróval gázoltak el egy kerékpárost Jánossomorján, majd nem sokkal később egy másikat Mosonmagyaróváron. A sofőr megállás és segítségnyújtás nélkül hajtott el.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Jánossomorján, a Szabadság utcában, október 4-én 3 óra 37 percet megelőző időben. A rendelkezésre álló információk szerint egy Andau irányába közlekedő sötét színű, terepjáró jellegű, feltehetőleg Mercedes típusú gépkocsi vezetője elütötte a Szabadság utcán haladó kerékpárost, majd a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A baleset következtében a kétkerekűvel közlekedő helybéli nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Szintén egy sötét színű feltehetőleg Mercedes típusú terepjáró ütött el egy biciklist október 4-én 5 óra körül, Mosonmagyaróváron, a Szent István király úton, majd a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A megsérült kerékpárost a mentők kórházba vitték.

A balesetek körülményeit a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vizsgálja.

A rendőrség kéri, hogy aki az ismeretlen járművel vagy vezetőjével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon, vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve a 112 központi segélyhívó telefonszámot.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 
 
 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.29
Borulás miatt kénytelen volt megszakítani rekordkísérletét a Havasi Gergő, Szabó Norbert Ádám....
2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....