elektromobilitás
Hajós András, az Emil.RuleZ! zenekar frontembere, dalszerző, humorista és televíziós személyiség 2016 októbere óta a BMW i almárka nagykövete is egyben. Játszott számos filmben, folyamatosan részt vesz televíziós produkciókban, talk-show-ban, segítette már fiatal tehetségek karrierjének beindulását, vagy éppen egyik legutóbbi munkájaként humoros és szókimondó karakterével színesíti az egyik zenés-énekes show-műsor zsűrijét. András több mint 10 éve kerékpárral közlekedik Budapesten, ha teheti télen-nyáron a kétkerekű közlekedést választja. Saját definíciója szerint nem „látványbiciklista”, napi ügyeit, fellépéseit, sokszor üzleti megbeszéléseit is kerékpárral bonyolítja.
A Magyar Kerékpárosklub tiszteletbeli nagykövete, a kerékpározás fejlesztéséért dolgozó civil szervezet munkáját ismertségével és kreatív háttérmunkájával egyaránt segíti. Ugyanakkor a család, a hétvégi programok, az öltönyös napok vagy a vidéki utak őt is autóba ültetik és bár nagyon szeret autózni, de azt igyekszik a helyén kezelni és hétköznapjaiban is figyelembe veszi a fenntarthatóság szempontjait.
Született budapesti lokálpatriótaként úgy látja, hogy a városnak rosszat tesz a túlzó és felelőtlen autózás. Életszemlélete szerint jelentősen javíthatna a főváros szennyezettségén a fenntarthatóbb autózás mind szélesebb körben való elterjedése. Személyes példával igyekszik közvetíteni a nyilvánosság felé, hogy lehet és érdemes önmérsékletet alkalmazni, ha az egy élhetőbb és kellemesebb környezetet szolgál.