Genova
A genovai születésű Piano ingyen készíti a terveket a tragikus körülmények között leomlott Morandi-viadukt helyére kerülő hídhoz. A hajóformával a város tengeri múltja előtt akar tisztelegni a világhírű építőművész. A tervek szerint a híd acélból épül. Napelemek segítségével fog éjszakánként világítani az a 43 lámpa, amely a Morandi-híd összeomlásakor meghalt 43 áldozatnak állít emléket.
- A híd a fény helyszíne lesz, de különleges effektek nélkül. Az itt élőkkel összhangban mértéktartó lesz. Az új hídnak olyan szerkezet kell, amely könnyen karbantartható és amely 1000 évet is kibír - fogalmazott az építész. Mint mondta, amióta augusztus 14-én összeomlott a viadukt és 43 ember halálát okozta, azóta csak a hídra gondol. Giovanni Toti, Liguria tartomány elnöke kérte fel az építészt a munkára.
- Képtelen lettem volna nemet mondani. Három hete a legnagyobb intenzitással dolgozom a projekten. Más feladataim is vannak, de a gondolataim újra meg újra visszatérnek ehhez a hídhoz - mondta Piano, akit olyan tisztelet övez Itáliában, hogy örökös szenátorrá is kinevezték. Toti elmondta, reményeik szerint a hidat legkésőbb 2019 novemberében átadhatják. Kifejtette: Genovának olyan hídra van szüksége, amely emléket állít a katasztrófa okozta fájdalomnak, egyesíti a jelenleg kettészakított várost és "egy remek jövő felé tekint".
Az építész világszerte gyűjtött tapasztalatokat a hídépítés területén. Munkái közé tartozik például a Japán déli részén három szigetet összekötő, 900 méteres Usibuka-híd. Renzo Piano tervei alapján alakították át az 1992-es expó alkalmából a genovai kikötőt is. Piano felajánlotta, hogy ingyen készíti el az új híd terveit, egyes szakmai szövetségek szerint azonban ez a felajánlás azt jelenti, hogy "ellopja" más építészek elől a lehetőséget, hogy pályázzanak a projektre. A Codacons fogyasztóvédelmi szervezet nagyszerűnek nevezte Renzo Piano felajánlását, de felszólította a kormányt, hogy a szokásos módon hirdessen pályázatot az új híd megépítésére.
Jelenleg húsz személy és az üzemeltető Autostrade per líItalia társaság ellen folyik vizsgálat a Morandi-híd összeomlásának ügyében. Többek között gondatlanságból elkövetett többszörös emberölés vádjával nyomoznak. Azt is vizsgálják, hogy figyelmen kívül hagytak-e a híd állapotára utaló jeleket. Az Autostrade per IíItalia 500 millió eurós (162,7 milliárd forintos) alapot hozott létre az áldozatok megsegítésére és az új híd finanszírozására.