Kiss Norbert

Gyorsasági kamion: Kiss Norbert nem veszi el a gázt

2024.08.31.

Az első futamot a pole pozícióból rajtolva megnyerte, majd a második viadalon harmadik lett a címvédő és ötszörös Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Európa-bajnokság csehországi Mostban zajló ötödik fordulójának szombati napján.

A 39 éves szombathelyi pilóta a még pénteken rendezett első időmérő edzésen folytatta idei remeklését és a szezon kilencedik kvalifikációján sem tudta senki legyőzni.

A szombati első futamot Kiss a tőle megszokott magabiztossággal nyerte meg, igaz, az első kanyarban a sóderágyon keresztül száguldó riválisa majdnem eltalálta a kamionját, amikor visszatért a pályára. Ezt a helyzetet leszámítva azonban a magyar Eb-címvédő sikerét gyakorlatilag senki és semmi nem veszélyeztette a 11 körös viadalon.

Kissnek a részben fordított rajtrácsos második futamot a nyolcadik helyről kellett kezdenie, majd a rajt után azonnal feljött hatodiknak, kisvártatva pedig ötödiknek. Innen viszonylag sok időbe telt neki további két pozíciót javítania, arra pedig már nem maradt hátra elegendő kör, hogy a második helyért, vagy a győzelemért tudjon harcolni.

A címvédő ennek ellenére növelte az előnyét az Eb-pontversenyben, amelyet 261 ponttal vezet, míg a mögötte második, hatszoros Eb-győztes német Jochen Hahnnak 202 pontja van.

A csehországi versenyhétvége vasárnap egy újabb időmérő edzéssel, valamint további két futammal folytatódik.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.11
Téli izgalom a jégen: a Lamborghini Esperienza Neve debütált Belső-Mongóliában. A Revuelto, a....
2025.01.11
Az autósok között kettős Mini-sikerrel zárult a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-rali hatodik....
2025.01.11
Naná, hogy a Tokiói Autószalonon debütál majd a japán Drift King által fémjelzett Hyundai Ioniq 5 N....
2025.01.11
Az Alpine Forma-1-es istálló tartalékversenyzőjeként folytatja pályafutását Franco Colapinto, aki....
2025.01.11
A Szegeden autógyárat építő BYD három új márkakereskedéssel bővíti magyarországi értékesítési és....
2025.01.11
A baleset vétlen elszenvedőjének fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, január 8-án, este.   ..
2025.01.11
A teljes egészében megújuló nyersanyagokból készült üzemanyag (HVO100) a hagyományos dízelhez....
2025.01.11
A koreai autógyártó a mai napon bejelentette, hogy stratégiai együttműködésre lép az NVIDIA....
2025.01.11
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan vezetve egy bejárati kapu....
2025.01.11
A villanyautópiac fejlődése Németországban tavaly elmaradt a várakozásoktól. A szövetségi gépjármű-....