ICDP

Friss ICDP hírek

2016.02.19.

Néhány hete beszámoltunk az autóipari kutatásokkal foglalkozó ICDP nemzetközi szervezet tavalyi eredményeiről és idei akciótervéről. Érezhető, hogy a szakemberek egy percig sem tétlenkednek, így ezúttal is újabb hírekkel tudunk szolgálni a tavaszi találkozóval kapcsolatban, valamint több kutatási eredmény tagok számára elérhető összefoglalójáról.

Ahogy arról már beszámoltunk, 2016-ban az ICDP egy nagyon fontos célt tűzött a zászlajára. Az idei esztendőt elsősorban az értékesítés és az értékesítés utáni szolgáltatások átalakításával kapcsolatos kutatásoknak szentelik, ahol mindenekelőtt a fogyasztói igényekkel, az arra való optimális kereskedői és szolgáltató reakciókkal foglalkoznak majd. A következő kétéves program április 1-jén indul, ám ezt megelőzően, március 15-16. közt kerül sor a tavaszi találkozóra Berlinben.

Nagyszabású találkozó, fontos és aktuális témák

Időben felkészülni a jövőre – valahogy így hangzik a szlogen, melyet az ICDP már tavaly megfogalmazott, hangsúlyozva azokat az erőfeszítéseket és megvitatandó témákat, amik várhatóan Berlinben is terítékre kerülnek. Izgalmas szakmai viták, érdekfeszítő szakmai kérdések és megoldási javaslatok – erre számíthatnak azok az érdeklődők, akik időben regisztrálnak a kétnapos találkozóra. A Paul Innes, Neil Packham és Byron McDuffee a CDK Global képviseletében, valamint Alistair Preston, a Whocanfixmycar.com társalapítója már készülnek jó gyakorlataik bemutatásával, ami valószínűleg sokak számára követendő példa lesz az elkövetkezendő időszakban.

A résztvevők már kíváncsian várják a Whocanfixmycar.com jó gyakorlatának bemutatását (kép: whocanfixmycar.com)

A tavaszi találkozó programja március 15-én a délutáni szekcióval kezdődik, és 16-án délután zárul. A prezentációk és az interaktív vitákon túl a résztvevők a szakmai workshopokon merülhetnek bele mélyebben egy-egy témába. Az egyik ezek közül az értékesítés utáni szolgáltatások független szereplőinek és platformjainak kérdéskörét öleli fel. A vitát egy nemrégiben elvégzett kérdőíves felmérés alapozza meg, mely annak a vizsgálatára irányult, hogyan működnek az autószervizek, hogyan integrálják az online kommunikációs csatornákat a marketing tevékenységükbe, a foglalás menedzselésére illetve az alkatrészellátás nyomon követésére. A másik műhelymunka a vásárlók szegmentálásával fog foglalkozni, pontosabban az őszi találkozó eredményeire alapozva azzal, hogy a különböző vásárlói típusok hogyan jelennek meg és hogyan viselkednek az új gépjármű vásárlási folyamat egyes szakaszaiban. A workshop célja többek között arra is irányul, hogy aktualizálja a fogyasztói igények felmérésének szempontjait, ezen belül a korábbi, 2013-as fókuszcsoportos felmérés során feltárt 5 vásárlói típust.

Az első estét kötetlen kapcsolatépítéssel és városnézéssel tölthetik a résztvevők, másnap pedig az elmúlt 12 hónap kutatási eredményeinek bemutatásával indul a szakmai program. Több esettanulmányt is bemutatnak majd az előadók annak érdekében, hogy könnyebben meghatározhatóvá és megérthetővé váljanak a jövő értékesítési környezetének kulcselemei. A szervezők célja, hogy meghatározzák a jelenlegi, a jövőbeli, valamint a következő 3 év cselekvési programját, olyan feladatokra is gondolva, mint például a vásárlók online elérése, a vásárlási folyamatokból származó adatok kinyerése, vagy éppen a használtautó értékesítés és kiegészítő szolgáltatások versenyképességének növelése. A konferencia talán legfontosabb része a tapasztalatok összegzése és a következtetések levonása lesz, hiszen a résztvevők ez alapján fektetik le a szervezet 2016-2017-es programját.

Online a jövő? (kép: CDK Global)

Az elmúlt hetekben több új szakmai anyag került fel az ICDP kizárólag tagok számára elérhető oldalára (de ne feledjük, hogy rovatunkban rendszeresen ezekből szemezgetünk – a szerk.). Az egyik ezek közül a januári frankfurti workshop tapasztalatait összefoglaló, Benjamin Waller nevével fémjelzett előadás az új gépjárművek értékesítésének ellátási láncával kapcsolatban. Ugye milyen furcsa, hogy ma már mindannyiunk számára természetes, hogy egy digitális kamerát vagy egy számítógépes alkatrészt két kattintással rendelhetünk az interneten, ugyanakkor az autóiparban még korántsem ilyen kiforrott ez a megoldás? Erre a témára egy későbbi cikkünkben visszatérünk majd, most azonban menjünk tovább a következő friss anyagra. A január 26-i webinárium Martin Schomann és Paul Haubenreisser által jegyzett dokumentuma az értékesítői csoportok online térnyerésével foglalkozik, amit mi is körbejártunk már korábban. Itt a kulcskérdés az, hogy mi az eladó szerepe és felelőssége a digitális csatornák megfelelő használatában, és milyen mértékben járulhat ez hozzá az értékesítési teljesítmény növeléséhez. A találkozón olyan témákat vitattak meg, mint például a vásárlási folyamat trendjei, weboldalak menedzselésének fontossága, a kereskedői csoportok weboldalainak felépítése és teljesítménye, valamint az aktuális elvárások az online jelenléttel kapcsolatban.

Nem veszi le a gázról a lábát az ICDP menedzsmentje (kép forrása: ask.com)

Ugyancsak elérhető egy publikáció a Gépjármű kínálat menedzselése a termék bevezetéstől a kivonásig címmel, ami különböző készletezési technikák modellezésével kapcsolatos kutatás eredményeit foglalja össze. Továbbá még mindig nyitva van véleményezésre a 2016-2017-es akcióterv angolul, németül, franciául és spanyolul egyaránt, így biztosítva lehetőséget a tagoknak, hogy szakmai észrevételeikkel, javaslataikkal hozzájáruljanak egy valóban gyakorlatias kutatási program kialakításához.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.30
A csornai rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési baleset körülményeinek tisztázása....
2025.01.30
A HangZóna mai vendége Grád Ottó a Magyar Ásványolaj szövetség főtitkára. ..
2025.01.30
A Bátaszéki Autópálya Alosztály járőrei igazoltattak egy autóst, aki házilag készített rendszámot....
2025.01.30
Az új autók regisztrációja 6,1 százalékkal 253 789 autóra nőtt tavaly. A legnagyobb érdeklődést a....
2025.01.30
A MINI John Cooper Works még kedvezőtlen útviszonyok közepette is lélegzetelállítóan sportos....
2025.01.30
Az elektromos SUV 3,3 másodperc alatt képes elérni a 60 mérföld/órás sebességet, amivel a valaha....
2025.01.30
Meghosszabbította együttműködését a szörfvilágszövetséggel a Lexus, és ennek örömére egy különleges....
2025.01.30
A következő modellévben két meghatározó technológiai frissítésre kerül sor a XC40, EX40, EC40, S60....
2025.01.30
Baleset miatt lezárták az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalát, mert egy kisteherautó hátulról....
2025.01.30
Már most több mint 7 kilométeres a dugó. ..