elektomos járművek

Friss adat érkezett! Ennyivel nőtt egy év alatt a hazai elektromos autók száma

2024.07.27.

A Jövő Mobilitása Szövetség adatai szerint tavaly június végén a tisztán elektromos hajtású gépkocsik száma 41 386 volt, míg az idén június végén elérte az 59 209-et. Vagyis mintegy 18 ezerrel nőtt egy év alatt az elektromos autók száma.

Az úgynevezett növelt hatótávolságú külső töltésű hibrid elektromos gépkocsiké 21 874-ról 29 646-ra emelkedett, a külső töltésű hibrid elektromos gépkocsiké (plug-in hibrid) pedig 10 829-ről 12 358-ra. A valamilyen elektromos hajtással is rendelkező gépkocsik száma így egy év alatt 74 089-ről 101 213-ra emelkedett Magyarországon.

A Jövő Mobilitása Szövetség becslése szerint, bár a nyilvános töltőpontok száma megközelíti a 3 ezret, tapasztalataik szerint a legtöbben továbbra is otthon töltik az akkumulátorokat. Az elektromos autók térnyerésével párhuzamosan a nyilvánosan elérhető töltők számának további növekedésére is lehet számítani, de sokkal inkább az elérhető töltési sebességben várható javulás, köszönhetően - többek között CEF2 keretében megvalósuló - ultragyors (100 kW feletti) töltőtelepítéseknek - közölték.

A Jövő Mobilitása Szövetség közleményében kitér arra is, hogy szakértőik szerint a nyaralás is jól tervezhetővé vált elektromos autóval a töltőhálózatok bővülésének és hatótávolságuk növekedésének köszönhetően. Hozzátették: a gondtalan utazáshoz a legfontosabb a jó tervezés, aminek fontos része a töltőállomások feltérképezése. Egy hosszabb út megtervezésekor kulcsfontosságú, hogy előre tájékozódjanak, hol találhatók töltőpontok, és milyen gyakorisággal van rájuk szükség az autó típusától függően. Ehhez ismerni kell az autó autópályás használat melletti hatótávját, ami a nagy sebesség miatt a városi használatban megszokottnál 30 százalékkal is kevesebb lehet. Ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy a csomagok száma és a klímahasználat miatt magasabb lesz az autó fogyasztása és ez a növekmény az elektromos autóknál nagyobb, mint a hagyományosak esetében.

A szakértők a töltéssel összefüggésben közölték: bár a villámtöltőkön minden esetben rendelkezésre áll a megfelelő kábel (CCS és/vagy CHAdeMO csatlakozóval), a váltakozó áramú töltők esetében érdemes saját (type 1 vagy type 2) kábelt vinni, mivel vannak olyan töltők, amelyeknek nincs fix kábele. Hozzátették: konnektoros hordozható töltő mindig legyen a csomagtartóban, hiszen váratlan helyzetekben ezzel mindig áramhoz juthatnak bármilyen elérhető konnektorból.

A közlemény idézi Hajnal-Bukor Ivettet, a TEA Mobilitás Kft. cégvezetőjét, a Jövő Mobilitása Szövetség egyik szakértőjét, aki elmondta: azt javasolják, hogy a felkészülés része ne csak az útvonal megtervezése, a kiszemelt szolgáltatóknál történő regisztráció legyen, hanem egy próbatöltés is. A töltési rutin megszerzése, az autó fogyasztási és töltési görbéjének kiismerése jóval egyszerűbbé teszi a villanyautós nyaralást - emelte ki.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.11
Az autósok között kettős Mini-sikerrel zárult a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-rali hatodik....
2025.01.11
Naná, hogy a Tokiói Autószalonon debütál majd a japán Drift King által fémjelzett Hyundai Ioniq 5 N....
2025.01.11
Az Alpine Forma-1-es istálló tartalékversenyzőjeként folytatja pályafutását Franco Colapinto, aki....
2025.01.11
A Szegeden autógyárat építő BYD három új márkakereskedéssel bővíti magyarországi értékesítési és....
2025.01.11
A baleset vétlen elszenvedőjének fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, január 8-án, este.   ..
2025.01.11
A teljes egészében megújuló nyersanyagokból készült üzemanyag (HVO100) a hagyományos dízelhez....
2025.01.11
A koreai autógyártó a mai napon bejelentette, hogy stratégiai együttműködésre lép az NVIDIA....
2025.01.11
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan vezetve egy bejárati kapu....
2025.01.11
Három speciális kivitellel és egy kulcsfontosságú alkatrészpiaci fejlesztéssel bővíti a GR Yaris....
2025.01.11
A villanyautópiac fejlődése Németországban tavaly elmaradt a várakozásoktól. A szövetségi gépjármű-....