Budapest

Fővinform: hétfőn a főváros több kerületben is forgalomkorlátozásra kell készülni

2015.02.13.

Demonstráció miatt hétfőn Budapest több kerületében is ideiglenes forgalomkorlátozás lesz - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint hétfő reggel 7 órától éjfélig tilos lesz megállni az V. kerületi Balassi Bálint utca mindkét oldalán a Kossuth tér és a Markó utca között, az Akadémia utca mindkét oldalán a Garibaldi utca és a Kossuth tér között, továbbá a VI. és a VIII. kerületben a Nyugati téri parkolóban a pályaudvar melletti oldalon, a Márkus Emília utca Corvin Áruház felőli oldalán, és a Thököly út Keleti Pályaudvar melletti szélső parkolóban.

A kép csupán illusztráció

Emellett hétfő délután fél 6-tól este 11 óráig lezárják az V. kerületi Bajcsy-Zsilinszky utat a Nyugati tér és az Andrássy út között. Délután 5 órától este fél 7-ig pedig szakaszosan és időszakosan lezárják még a több kerületet érintő a Thököly út (Dózsa György úttól), Baross tér, Rákóczi út, Erzsébet körút, Teréz körút, Nyugati tér útvonalat.

A rendőrség forgalomirányítással segíti a közlekedést - olvasható a police.hu-n. Az interneten civilek szerveztek tüntetést Vlagyimir Putyin orosz államfő budapesti látogatásának előestéjére. A demonstráció résztvevői a program szerint a Keleti pályaudvartól a Nyugati pályaudvarig vonulnak át.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..