kerékpározás
Becsey Zsolt a Bringázni Élmény! kerékpáros fejlesztési program konferenciáján hozzátette: a kerékpáros közlekedés mára szinte önálló közlekedési alágazatnak tekinthető. A helyettes államtitkár szükségesnek nevezte a több mint 4000 kilométer hosszúságú magyarországi kerékpárutak összekapcsolását, megteremtve ezzel a szabadidős és hivatásforgalmi (munkába, iskolába járás) kerékpározás feltételeit. A kiépült hálózatok karbantartásához pedig elengedhetetlennek tartotta a társadalmi szemléletformálást is.
Berencsi Miklós, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) osztályvezetője az MTI kérdésére elmondta: 2020-ra teljesen elkészülhet a fővárost a Balatonnal összekapcsoló kerékpárút, megújulhat a Balaton körüli útvonal is, amelyen a tervek szerint kiépülnek a hiányzó szakaszok , szélesebbé, valamint az elhasználódott burkolatok cserélésével biztonságosabbá válik a bringakörút. Hasonló fejlesztések várhatók a Németországon és Ausztrián átívelő EuroVelo 6-os európai kerékpáros túraútvonalon is, azaz a Rajkától Budapest déli agglomerációjáig tartó szakaszt átfogóan, a Duna mindkét partján korszerűsítik majd. Hozzátette: az idén kapott 768 millió forintos uniós forrásból a projektek engedélyezéséhez és kivitelezéséhez szükséges megvalósíthatósági- és döntés-előkészítő tanulmányok elkészültek, a következő hét évre tervezett fejlesztésekhez mintegy 90 milliárd forintra lenne szükség, túlnyomórészt szintén uniós forrásból.
A KKK osztályvezetője arról is beszámolt, hogy javaslatot tesznek a kerékpározással kapcsolatok feladatok koordinációját ellátó központi szervezetre, kidolgozzák a hosszú távon működő kerékpárforgalmi létesítmény üzemeltetési és fenntartási rendszerét.