gazdaság

A Fidesz a gyakorlati alapú szakképzési rendszerről

2013.08.05.

A Fidesz szerint a kormány egy erősen a gyakorlati tudást támogató szakképzési rendszert vezetett be, amivel visszaadta a kétkezi munka becsületét és olyan szakmákat ad a fiatalok kezébe, amelyekből meg is tudnak élni.

A kormánypárt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében fogalmaz így, amellyel Erőss Gábor, az Együtt-PM választási szövetség oktatási szakpolitikusának napközben tartott sajtótájékoztatójára reagálnak. Az ellenzéki politikus ezen azt mondta, a kormány néhány héttel a következő tanév kezdete előtt sem kötötte meg a szükséges köznevelési- és szakképzési megállapodásokat az alapítványi iskolákkal, amivel teljes bizonytalanságban tartja az ott tanulókat és tanítókat.
A Fidesz ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy a szakképzést a "Gyurcsány-Bajnai-kormányok verték szét", aminek eredményeként megszűnt a jó szakember-utánpótlás, a "szakképzési rendszer pedig köszönő viszonyban sem volt a munkaerő-piaci igényekkel", így fiatalok munkanélkülisége megduplázódott.

Az új szakképzési rendszernek köszönhetően ugyanakkor ma olyan versenyképes fiatalok kerülnek ki a szakképzésből, akik azonnal képesek belépni a munka világába - hangsúlyozzák.

A kormánypárt kiemeli továbbá, az Együtt-PM állításával szemben nem tízezrekkel, hanem mindössze néhány százzal több olyan fiatal van, aki úgy döntött, már 16 éves kora után dolgozni és nem továbbtanulni szeretne a tankötelezettségi korhatár csökkentésének hatására.
"Annak a fiatalnak, aki így dönt, nem elengedni kell a kezét vagy segélyre ítélni őt, hanem támogatni abban, hogy kétkezi munkából is megéljen" - fogalmaznak, hozzátéve: a kormány a hátrányos helyzetű diákok szakmaválasztását kormányzati ösztöndíjprogram segíti és kifejezetten a fiataloknak szóló foglalkoztatási programokat indít.
A Fidesz szerint ennek is köszönhető, hogy a kormányváltás óta egyre több fiatal talál munkát. A munkahelyvédelmi akcióterv az év első öt hónapjában már 100 ezer pályakezdő fiatal foglalkoztatását segítette, s ugyancsak a fiatalokat segíti az első munkahely garancia program és az Új Széchenyi Terv fiatal vállalkozásokat támogató pályázata - ismertetik.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.30
Meghosszabbította együttműködését a szörfvilágszövetséggel a Lexus, és ennek örömére egy különleges....
2025.01.30
A következő modellévben két meghatározó technológiai frissítésre kerül sor a XC40, EX40, EC40, S60....
2025.01.30
Baleset miatt lezárták az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalát, mert egy kisteherautó hátulról....
2025.01.30
Már most több mint 7 kilométeres a dugó. ..
2025.01.30
A TT Parts Hungary dolgozói gyűjtötték össze a meglepetés macskaeledel adományt, amit "házhoz is....
2025.01.30
A BMW M GmbH új különkiadással bővíti portfólióját a nagyteljesítményű sportautók szegmensében:....
2025.01.30
Karambolozott két autó Hosszúheténynél, a tűzoltók megfeszítve dolgoztak a helyszínen – jelentette....
2025.01.30
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közölte, hogy péntekről szombatra virradó éjszaka éjfél és....
2025.01.30
Talán a nyugati autógyártóknak is érdemes ellesni egy-két olyan ötletet a kínai konkurensektől,....
2025.01.29
Matrózruhás sofőrök vezették a valaha készült legritkább és legfurcsább buszt, melynek egyetlen....