robogó

Felfújt robogós ügy után itt a felfújható robogó

2023.02.24.

Megoldás lenne a rendszámozás a közúti pengeváltásokra? Ne bántsd a robogóst, de mást se!

Globális jelenség, melynek forgatókönyve a szokásos: egy zöldnek mutatkozó szervezet aktivistája kitiltaná a robogókat a városból. Így egyszerűen. Pedig a baj ennél sokkal nagyobb: valamennyi a környezetszennyező járművet ki kellene tiltani, és nemcsak Budapestről, hanem az országos forgalomból. A jogszabályoknak megfelelően. Viszont békén kell hagyni azokat, akik szabályosan közlekednek és megfelelően karbantartják járműveiket.

Károkozás, következmények nélkül

Sajnos a több mint félmillió rendszámtalan robogó jelentős része büntetlenül agyonfüstölheti a várost, miközben nem sokat kockáztat, hiszen járműazonosító híján következmények nélkül szennyezheti a levegőt. És ami nem kevésbé lényegtelen, szinte korlátlanul szabálytalankodhat, okozhat sérülést más járműben, többnyire anélkül, hogy megállna és elismerné a károkozást.

Megtörtént már az is, hogy gazdája inkább a baleset helyszínén hagyta a távol-keleti importól származó használt kétkerekűjét, mert az annyit sem ért, mint egy másik motor, robogó, vagy autó visszapillantójának tükörbetétje.

Ritka kampányok

A rendőrök olykor kampány keretében szigorúan ellenőrizték a robogók károsanyag-kibocsátását és zajszintjét, ami nem mindig sikerült, mert az érintettek többsége messzire elkerülte a posztot és gyorsan meglépett. Mert jól tudta, hogy rendszám híján megfoghatatlan, és persze utolérhetetlen.

Nem véletlen, hogy a robogó kedvelt jármű a tolvajok között, akik olykor dugóban araszoló autó üléséről zsákmányolnak táskát, dzsekit, ilyenkor többnyire az okozott üvegkár a legnagyobb tétel. És ami a legrosszabb, hogy behajthatatlan.

Operatív akció

Egy magányos nőkre utazó és autóablakot betörő motoros/robogós társaság csak saját ostobasága miatt bukott le, mert az operatív akciós tettenérésük utáni házkutatásnál megtalálták náluk a károsultak személyi okmányait. Így már több mint száz ügyet lehetett rájuk verni, egyébként megúszták volna egyetlen bizonyítottal, ami alig több egy ejnye-bejnye figyelmeztetésnél.

Szóval ne bántsd a robogóst, de mást se!

Rendszám?

A magyar utakon 600 ezernél több járműazonosító nélküli robogó közlekedik, ezek rendszámosítása többször felmerült, de nem valósult meg. Miközben a közúti forgalomban résztvevő minden motorral hajtott jármű tulajdonosa, legyen az autós, motoros, traktoros fizet a rendszámért, műszaki vizsgáért stb. Vagyis közel négymillió gépjárműnél kötelező, több mint félmilliónál nem.

Így nehezebb kiszűrni a lopott, olykor bűncselekménynél használt és szabálytalanul feltuningolt robogókat, melyek a megengedett 45 km/h helyett olykor ennek kétszeresével száguldoznak, miközben csak a motorjuk teljesítményét növelték, fékrendszerének hatékonyságát nem.

A robogós károkozás és szennyezés elleni megoldás lenne a rendszámozás és persze a villamosítás.

Zöldülés

Thaiföldön már a tuktukok is zöldülnek: a büdös és káros benzinesek lecserélése régóta sürgető volt, az intenzív elektromos átállást központilag csak mostanság támogatják. Ehhez persze kellett néhány tragikus adat: a WHO 2021-es mérései szerint a levegőben mért mikroszemcsék mennyisége négyszeres volt az egészségügyi határértéknek, ami így még nem sokakat rémít meg, az viszont már igen, hogy emiatt 31 ezren haltak meg két év alatt.

Pad is, meg robogó is

A klasszikus Vespa/Piaggio robogók mellett egyre több különlegesség szaporítja a kétkerekűek mezőnyét. Íme egy falusias megoldás, amire érdemes leülni és elgondolkodni a végletes kijelentéseken. Ma sem ritkák a vidéki utak mellett cseverészők, vagy parkokban üldögélők, ám nem mindig van szabad hely. Ezen segít a brit királyi képzőművészeti akadémia és a Ford intelligens mobilitási pályázatának fődíjasa. Corentin Janel és Guillaume Innocenti: guruló ülőbútoruk neve TOD,(talk or drive), azaz beszélgess, vagy közlekedj angol szavakból született, és jól kifejezi a lényeget.

Az álló helyzetben háromszemélyes padhoz további ülések, székek, vagy akár asztalok kapcsolhatók. A statikus funkciónál jóval többet tud TOD, mert közlekedni is lehet vele. A kétszemélyes villamoshajtású pad 20 km/órás tempóra képes, zárt csomagtartójában, vagy két oldalán és hátsó részén csomagok szállíthatók. A rendszerben használható TOD-okat mobilon lehet foglalni és bérelni, csakúgy, mint az elektromos rollereket, ám azokkal szemben álló helyzetben is hasznosak, mert rájuk lehet ülni, így nem haszontalan útakadályok a járdán.

Emellett a Ford Alap ötezer fontot (2,1 millió forintot) ítélt meg a Cardiac Patrol ötletre, ami lehetővé teszi, hogy a magántulajdonban álló járműveket automatikus vészhelyzeti defibrillátorral lehessen felszerelni. Hasonló összeggel díjazták a Communi-T interaktív járművet, amely segíthet a hajléktalan embereknek és a rászorulóknak.

Fújd fel és menj vele!

Nem kevésbé izgalmas ötlet a japán diákoké sem, akik felfújható villanymotoros robogót készítettek a Tokiói Egyetemen. Az utazás végén a Poimo mopedből ( gumimatrachoz hasonlóan) egyszerűen leereszthető a levegő, így hátizsákban is könnyen szállítható. A poliuretánból készült hordózóelem tömege 2,3 kg és 0,4-0,5 bar nyomással kell felfújni, ehhez elég egy kézi pumpa. A komplett jármű 5,5 kilót nyom. A Poimo nevet az angol POrtable and Inflatable MObility kifejezésből kreálták: így született a hordozható és felfújható mobilitás.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A jelenlegi generációnak, amely Európa második legtöbbet eladott modellje volt 2023-ban, nincs....
2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....