rendőrség

Felfüggesztették az összes közlekedési rendőrt Donyeck megyében

2015.07.06.

Felfüggesztették a szolgálat alól az összes közlekedési rendőrt a kelet-ukrajnai Donyeck megyében - jelentette be hétfőn Arszen Avakov ukrán belügyminiszter Facebook-oldalán.

A lépésre az ukrán belügyi szervek reformjának keretében került sor. A tárca vezetője kijelentette, hogy folytatódik a rendőrség "megtisztításának folyamata az emberek nyakán élősködő, korrupt egyenruhásoktól". Most Donyeck megye került sorra, mind a 625 közlekedési rendőrével - tette hozzá.
    

A rendelet alapján a rendőröket alkalmassági vizsgálat alá vetik, amelyet kijevi szakértők végeznek el egyebek mellett hazugságvizsgálót is használva.

"Arra számítunk, hogy ily módon sikerül kiszűrni minden korrupt rendőrt, az ukrán állam látens ellenségeit, akiket ezután véglegesen elbocsátunk" - fogalmazott a miniszter. Hozzáfűzte: a tisztességesnek bizonyuló rendőröket visszaveszik, de az új járőrszolgálati vizsgát még le kell tenniük ahhoz, hogy ismét az állomány teljes értékű tagjaiként dolgozhassanak.

A múlt hét végén kétezer, frissen vizsgázott, fiatal járőr tette le az esküt ünnepélyes keretek között a fővárosban. Közülük félezren - négyszázan párosával, kétszáz rendőrautóval, százan pedig gyalogosan - már vasárnapra virradó éjjel szolgálatba léptek Kijevben.

Ukrán sajtójelentések szerint az új, modern egyenruhát viselő járőrök átlagéletkora 25 év. Javarészt olyan fiatalok nyertek felvételt a munkára, akik még sohasem teljesítettek szolgálatot a rendőrség kötelékében.

A nemzeti rendőrségről a múlt héten fogadott el törvényt a parlament. A jogszabály szövege szerint a létrehozott testület a végrehajtói hatalom új központi szerve, amelynek feladata az emberi- és szabadságjogok védelme, a közrend és a társadalom biztonságának szavatolása, valamint a bűnüldözés. A nemzeti rendőrség munkáját a kormány felügyeli és koordinálja a belügyminiszteren keresztül. A testület vezetőjét a kormányfő nevezi ki és váltja le a belügyminiszter javaslata alapján. A nemzeti rendőrség alá tartoznak a járőrök mellett a bűnügyi, a speciális és a különleges megbízatású rendőri egységek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....
2025.01.27
Túlfutott a tilos jelzésen egy vonat hétfőn Fótnál, a vizsgálat ideje alatt egy szakaszon szünetel....
2025.01.27
Kétféle csoport alakult a CO2 kvóta vásárlás köré: az egyiket a Tesla, a másikat a Mercedes....
2025.01.27
Veszélyes vagy káros lehet ezeket a dolgokat a hidegben a kocsiban hagyni, Tóbiás és Balambér....
2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....
2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....
2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....