KLM

A felelős légiközlekedésre hívja fel a figyelmet új kampányával a KLM

2019.06.30.

A felelős és fenntartható légiközlekedésre hívja fel a figyelmet a holland KLM légitársaság, amely nyílt levélben kérte az iparági szereplőket, hogy közösen tegyenek a fenntarthatóbb repülésért - írja az MTI.

Pieter Elbers, a KLM elnök-vezérigazgatója szombaton az amszterdami repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, hogy a biztonsághoz hasonlóan a fenntartható repülésről is a légiközlekedési iparág teljes bevonásával kell gondolkodni és cselekedni. 

A vezérigazgató korábban a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szöuli konferenciáján arról beszélt, hogy egyes rövidebb járatok helyett akár a vasút is megoldást jelenthet. A szombati sajtótájékoztatón ezt megerősítve Pieter Elbers azt mondta, ehhez fel kell gyorsítani a vasúti beruházásokat. Megjegyezte ugyanakkor, ez nem jelenti azt, hogy regionális légitársaságuk, a KLM Cityhopper háttérbe szorulna.

A műanyag hulladék nélküli járatok üzemeltetésével kapcsolatban Pieter Elbers óvatosságra intett, mivel - mint mondta - az elmosható, többször használatos eszközök nehezebbek, így nagyobb kerozinfogyasztást és szén-dioxid-kibocsátást jelentenek, a plasztikok helyett más, környezetbarátabb anyag használatára van szükség a légi közlekedésben.

A KLM-et 1919-ben alapították, október 7-én ünnepli századik születésnapját. A szombati, amszterdami rendezvényt száz nappal az évforduló előtt tartották, a tervek szerint a társaság ezen a napon vette volna át első Boeing 787-10-es Dreamlinerét, de a gyártó csúszása miatt a gép köszöntése elmaradt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
A hétfő esti vihar villámai két repülőgépet is telibe találtak, az osztrák Austrian Airlines....
2024.04.16
Az új lifestyle-termékek formanyelve az új MINI Cooper stílusjegyeit idézi. A kollekció a ruházati....
2024.04.16
Sokan nagyon igényesek autójukkal, de magukkal már nem annyira. Elgondolkozva tükörbe nézhetünk, és....
2024.04.16
A BMW Group a „FUTURE OF JOY” fantázianévre keresztelt kiállítással képviselteti magát a Milánóban....
2024.04.16
Körözött autót foglaltak le Bátaszéken – jelentette a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. ..
2024.04.16
Elszállították hétfőn az 1000-es sorozatú, 1061-es pályaszámú és az UV3 típusú, 3414 pályaszámú....
2024.04.16
A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni....
2024.04.16
Az időjárás-előrejelzésektől kezdve a forgalomtervezésen át a tőzsdéig az emberek mindig előre....
2024.04.16
Elődje sikerét megismételve nem egyszerűen maximális ötcsillagos teljesítményt nyújtott a vadonatúj....
2024.04.16
A BMW Group az év első negyedévében világszerte összesen 594 671 darab új autót értékesített. A....