felborult autó

Fél órán belül három autó járt szerencsétlenül ugyanúgy

2021.02.07.

Különös balesetsorozat történt ma délben. Fél órán belül három olyan autóhoz is a tűzoltóknak kellett kivonulniuk, amelyek hasonló módon jártak szerencsétlenül - írja a BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának honlapja.  

Időrendben az első baleset 12:39-kor történt. 

Árokba borult egy gépkocsi Fábiánsebestyén és Szentes között, a Belsődűlő tanya melletti útszakaszon. A járműben hárman utaztak.

A fábiánsebestyéni önkéntes tűzoltókat követően a szentesi hivatásos tűzoltók is a helyszínre érkeztek, áramtalanították a kocsit.

A második baleset időpontja 13:03.

Felhajtott a járdára, egy ház kerítésének csapódott, majd tetejére borult egy gépkocsi Darvason, a 47-es főút Rákóczi úti szakaszán. A kerítésnek ütközés következtében egy gázmérőszekrény is károsodott.

Szeghalomról hivatásos, Füzesgyarmatról önkéntes tűzoltók érkeztek a balesethez, a gázszolgáltató szakembereit is a helyszínre kérték. Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.

A harmadik autó 13:15-kor járt szerencsétlenül.

Tetejére borult egy gépkocsi Hegyháthodász térségében, a 76-os főúton, az ozmánbüki elágazásnál. A két utas ki tudott szállni a járműből.

A körmendi hivatásos tűzoltók érkeztek a helyszínre, ahol irányítás mellett halad a forgalom.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.10
- A Mol-csoport 257,7 milliárd forint (718 millió dollár) tisztított kamat-, adófizetés és....
2024.05.10
A leggyakoribb hibák, amiket kerüljön el.   ..
2024.05.10
Kis híján árokba borult, de megmentette a helyzetet a ponyvás kisteher sofőrje - az eset tegnap dél....
2024.05.09
A HangZóna mai vendége Bognár Tamás a Porsche Hungaria kommunikációs vezetője. ..
2024.05.09
Az MTI helyszínről származó információja szerint az egyik oldalon elütöttek egy embert, aki....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.09
A kínai autópiacon tomboló árháború és szoros verseny rendkívüli leleményességre ösztönzi az....
2024.05.09
Marokkó egy varázslatos hely, ahol a nomád berber hagyományok üdvözlik és magukba szívják a világ....
2024.05.09
A VW az adminisztratív létszámot felmondási szerződésekkel akarja csökkenteni. Aki gyorsan dönt,....
2024.05.09
Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az....