Lada

Fékre lép az AvtoVaz

2016.09.17.

- A Lada autókat gyártó AvtoVaz orosz cég szeptember végéig jelentősen csökkenti egyes modelljeinek gyártását, majd október közepétől, négy hónapon át, négynapos munkahétre tér át.

Az orosz autógyártó kedden bejelentette, hogy szeptember végéig a Lada 4X4 modellt heti két napon, a Lada Priorát heti három, a Lada Kalinát és Grantát heti négy napon gyártják. Az AvtoVaz dolgozói azokra a napokra, amikor nem kell felvenniük a munkát, átlagfizetésük kétharmadát kapják meg. A cég a kereslet mérséklődésével indokolta egyes modelljei esetében a gyártási napok csökkentését.


Az orosz cég megerősítette azt a korábbi bejelentését, hogy október 17-től jövő év február 19-ig négynapos munkahetet vezet be gyáraiban. Előzőleg február közepétől augusztus közepéig volt négynapos munkahét az AvtoVaznál. Oroszországban 20,9 ezer Lada autót értékesítettek augusztusban, ami 3,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az AvtoVaz adatai szerint az orosz autópiacon a Lada részesedése 19,6 százalékra emelkedett a tavaly augusztusi 15,4 százalékról. Az AvtoVaz a tavalyi évet 73,85 milliárd rubel (1 rubel 4,26 forint) rekordveszteséggel zárta, ami csaknem háromszorosa az egy évvel korábbinak.


A cég tavalyi bevétele 8 százalékkal, 176,4 milliárd rubelre csökkent. A részvényesek idén március közepén úgy döntöttek, hogy lecserélik az AvtoVaz vezérigazgatóját. Április 4-től a svéd Bo Anderson helyére a francia Nicolas Maure került, aki eddig a Renault csoport romániai ügyvezető igazgatója és egyben az Automobile Dacia SA elnök-vezérigazgatója volt. Az AvtoVaz cégben a Renault-Nissan szövetségnek 67 százalékos, a Rosztyeh orosz állami konszernnek 33 százalékos tulajdonrésze van.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....
2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....
2025.12.24
Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik....
2025.12.24
Fontos lépés történt Kínában, amely az „intelligens járművezető-támogató rendszerekre” vonatkozó....
2025.12.24
A korábbi F1-es versenyző és versenybíró, Johnny Herbert úgy véli, 2026-ban senki sem érezheti majd....
2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....
2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....
2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....