Labdarugás

Fanatikus szurkolók támadták meg Griezmann autóját

2020.11.21.

Az FC Barcelona néhány fanatikus szurkolója rátámadt Antoine Griezmann autójára, miközben a katalán futballcsapat francia világbajnok csatára épp távozóban volt járművével a klub edzőközpontjából.

A Marca spanyol sportnapilap videós beszámolója szerint a drukkerek egy csoportja pénteken körbevette Griezmann kocsiját, többen ütögették annak oldalát és ablakait, és harsányan azt követelték, hogy a játékos tanúsítson "több tiszteletet" az együttes vezéralakjával, Lionel Messivel szemben.

A pénteki eset egy nappal az után következett be, hogy a klub elnöki posztjának egyik várományosa, Victor Font úgy nyilatkozott: Griezmannt nem kellett volna szerződtetni.

A francia támadóval szembeni hangulatkeltésben jelentős szerepe volt korábbi ügynökének, Eric Olhats-nak, aki a France Football magazinnak azt mondta: a tavaly nyáron igazolt Griezmann "komoly problémákkal küzdő klubba érkezett, ahol Messi irányít mindent, császár és uralkodó is, aki nem nézte jó szemmel Antoine érkezését".

Ugyanakkor Ronald Koeman, a Barcelona holland vezetőedzője többször is cáfolta, hogy a két sztár között súrlódások lennének, és legutóbb pénteken minősítette a Messi és Griezmann konfliktusáról szóló híreket "ostoba pletykának".

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2020.11.28
2020-ban tizenkettedik éve indul útjára az adventi és karácsonyi időszak látványossága, a ....
2020.11.28
A Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete (MGOE) szerint elfogadhatatlan helyzet alakult ki....
2020.11.28
A Red Bull holland pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Bahreini Nagydíj harmadik szabadedzésén....
2020.11.28
Bár az első sorozatgyártású autó nem itt készült, mégis Európa tekinthető az autógyártás....
2020.11.28
Noha az S sorozat fele, illetve a T, V és Z kezdőbetűk még hátra vannak, néhány év múlva biztosan....
2020.11.28
Csütörtök délután hajtott át valaki járművel egy eddig ismeretlen, fekete ruhás férfin Tata....
2020.11.28
Az immár hétszeres világbajnok Lewis Hamilton volt a leggyorsabb péntek délután is, de a....
2020.11.28
A záróvonalon előzött az új 3-assal, aztán alaposan beletaposott a gázba - többek közt ez is....
2020.11.28
Baleset miatt rendelték el a lezárást Szeged felé, Balástyánál, miután felborult egy autókat....
2020.11.28
A rendőrök a férfit az M3-as autópályán fogták el, később az is kiderült, hogy miért tört-zúzott. ..