zivatarok
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére a HungaroMet. Szerdán a reggeli és a délelőtti órákban az ország keleti, északkeleti felén, harmadán, esetleg még nyugaton, északnyugaton fordulhat elő villámtevékenység egy-egy intenzívebb záporos gócban.
Délután az északkeleti, keleti harmadban, ezen belül nagyobb eséllyel a Gyöngyös-Szeged vonalának szélesebb környezetében, illetve a nyugati, valamint a délnyugati határszélen ismétlődő jelleggel újabb zivatarok alakulhatnak ki, melyeket felhőszakadás (ált. 15-30 mm, lokálisan néhol >30 mm), apró szemű jég (< 2 cm) és szélerősödés kísérhet. A késő esti órákra a zivatarok lassan fokozatosan lecsengenek, jelentősen csökken a számosságuk.
A katasztrófavédők javasolják, hogy ahol hevesebb zivatarok miatt van érvényben riasztás, lehetőleg senki ne parkoljon villanyvezetékek és fák alá, a fasorok mellett pedig kellő figyelemmel közlekedjen mindenki. Aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezze a 112-es segélyhívón.
Fogadja meg a rendőrség zivataros baleset-megelőzési tanácsait:
Számoljon a „vízen futás” veszélyével, a szokásosnál kisebb sebességgel vezessen!
A kormányt fogja stabilan, két kézzel!
Kerülje az intenzív fékezést, helyette inkább a gázelvételes, motorfékes lassítást alkalmazza!
Ilyenkor is ellenőrizze indulás előtt az autógumi bordázatát, kopott gumival ne közlekedjen!
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!