Toyota IQ

„Ez az autó a sok munka ellenére sem nyújt kellemes látványt”

2025.03.23.

A japán miniautó az átalakítás után úgy néz ki, mint a folyton-folyvást rosszban sántikáló Zündapp „Z” professzor a Verdák 2-ből.

Bár a Verdák c. franchise-ban a főszereplő sportkocsi, Lighting McQueen a legnagyobb sztár, a Pixar animációs mozifilm-sorozatából más karakterek is megérdemlik a figyelmet. Az egyik ilyen a 2011-ben megjelent második részből ismert német mérnök zseni, a gonosz és őrült Zündapp „Z” professzor, aki mágnesfegyverével szabotálni akarta a Grand Prix versenyeket. Az emlékezetes negatív karakter az Egyesült Királyságban elkészült életnagyságban is, mégpedig egy Toyota alapjaira.

A Pixar animátorai a professzort eredetileg az 1957 és 1958 között gyártott Zündapp Janusból alkották meg. A mindössze 286 cm hosszú német mopedautó különlegessége nem csak az volt, hogy négy ülést helyeztek el benne, hanem az is, hogy az elsőket az orr-részből nyíló első, a menetiránnyal ellentétes irányba szerelt hátsókat pedig a farrészen kialakított, csomagtérfedélnek tűnő hátsó ajtón át lehetett megközelíteni. Mivel ugyanúgy nézett ki szemből, mint hátulról, nem lehetett első pillantásra eldönteni, hogy épp érkezik vagy távozik-e. Emiatt nevezték el a római istenről, Janusról, akit általában két arccal – egy előre és egy hátrafelé nézővel – ábrázoltak.

A Janust egy középre szerelt, kétütemű, 245 köbcentiméteres, 14 lóerős motor hajtotta, amely 80 km/h végsebességet tett lehetővé. Mivel a Zündapp hétezernél kevesebb példányt gyártott az apróságból, és azokat is közel hetven éve, ne csodálkozzunk azon, hogy az életnagyságú Zündapp „Z” professzor megálmodói egy könnyebben beszerezhető és jóval modernebb, akár a forgalomban is biztonsággal használható donorautót kerestek a nem mindennapi projektjükhöz Angliában. Végül a Toyota iQ-ra esett a választásuk, a Toyota 2008-ban bemutatott, és akkoriban nagy szenzációt okozó miniautójára, amely szintén a helykihasználás mestere, mivel alig nagyobb egy első generációs Smartnál, mégis kétszer több, négy utast képes szállítani. Az, hogy egy Toyota iQ volt a kiindulási alap, már csak az ablakok formájából és az arányokból derül ki, mivel a teljes karosszériát átépítették.

A végeredményként kapott rajzfilmautó a sok belefektetett munka ellenére sem nyújt kellemes látványt. Különösen problémásak a csúnyán kivágott kerékjárati ívek, főleg a lapos farral párosítva, amely köszönőviszonyban sincs az eredeti Zündapp Janus jópofa hátuljával. Viszont Zündapp „Z” professzor orra legalább jól sikerült: a kerek fényszórók kiemelkednek a sárvédőkből, és egy agresszív, emberi szájról mintázott hűtőrácsot fognak közre. A szélvédőn különleges matricák vannak a szemek számára, kiegészítve az őrült német tudós jellegzetes monoklijával, amely közvetlenül a vezető előtt helyezkedik el. Még a szemöldökre is gondoltak, a tetőn találtak helyet neki.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.03.26
Három hónap alatt 61-gyel kevesebb halálos baleset történt az olasz közutakon, összességében pedig....
2025.03.26
Elindult a motoros szezon, ezért az autósokat arra kérik, fokozottan ügyeljenek kétkerekűvel....
2025.03.26
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére március 26 szerda....
2025.03.25
Kifejezetten jó dinamikusan vezetni a Toyota C-HR kompakt szabadidő-autó konnektoros változatát.....
2025.03.25
Kína a saját autó birtoklásának szabályozásában a "vásárlás alapú ellenőrzésről" áttér a "használat....
2025.03.25
Mutatjuk a trükköt, ami nem csak nehéz időkben működhet.   ..
2025.03.25
Egy újabb kompakt elektromos szabadidő-autó érkezik az egyre zsúfoltabb európai piacra, ezúttal....
2025.03.25
A "Little G" érkezését ismét megerősítette a gyártó némi kedvcsináló anyaggal. ..
2025.03.25
Évente több millió közúti baleset történik világszerte, és ezek túlnyomó többségét – mintegy 94%-át....
2025.03.25
A főpolgármester szerint a gyorshajtások száma az egyre több traffipax és sebességmérés miatt....