autósport

A European Le Mans Series a kihívásokkal teli Paul Ricard pályán

2016.09.01.

A European Le Mans Series (ELMS) versenysorozat hat fordulója közül ez a negyedik, melynek a franciaországi Le Castellet-beli pálya adott otthont augusztus 28-án. A négyórás versenyen 8 Dunlop csapat vett részt a 12-ből a kiemelt LMP2 kategóriában, a márkánkénti LM GTE osztályban pedig mind a 8 csapat. Mivel ez a pálya híres a változékony körülményekről, a konstrukció itt kulcsfontosságú.

A sorozat felénél három csapat húzott el a kiemelt LMP2 pontversenyben: a G-Drive Racing (Gibson) 58 ponttal vezet, a Thiriet–TDS Racing Ligier pedig csak 7 ponttal marad el mögötte. A harmadik helyen álló AF Corse-run BR01 szintén komoly trónkövetelő. Ebben a szezonban már három szoros verseny ment le, és még bőven van esély, hogy felkavarják az állóvizet a pontozótáblán. A Dunlop a 2016-os szezonban eddig 100%-ban dobogós helyezéseket ért el, a legközelebbi versenytárs pedig az ötödik helyen áll.

A Dunlop a közepes és a közepes-kemény abroncsokat indította az LMP2-ben. Mindkettő köztudottan jó teljesítményt nyújt a gyors és nagy tapadású pályán. A Silverstone-ban és Imolában megrendezett első fordulók után a Dunlop mindent megtesz azért, hogy megőrizze az ELMS dobogóján elfoglalt helyeket.

Az LM GTE osztályban, melyet jelenleg az AT Racing (Ferrari) vezet, az idény standard gumiabroncsait, a közepes és a közepes-kemény abroncsok összeállításait használják. A #99 Aston Martin versenyautó csak egy ponttal van lemaradva, a JMW Motorsport Ferrarija pedig a harmadik helyen áll. 

A pálya gumiabroncsok szempontjából remek stratégiai lehetőségeket kínál a gyors jobbkezes Signes és Beausset kanyarokban fellépő bal-első terhelésnek köszönhetően, a csapatok számára a fő kihívást mégis a konstrukció finomhangolása jelenti. Bár márciusban már kipróbálták a pályát, a körülmények nagyon eltérőek lehetnek. Nemcsak a várhatóan magasabb hőmérséklet miatt, hanem amiatt is, mert a pálya változó jellemzői miatt akár körönként is nagy kihívás lehet az optimális teljesítmény eltalálása.

Mike McGregor, a Dunlop teszteléssel és pályával kapcsolatos feladatokért felelős vezetője

„A Paul Ricard sok meglepetést tartogat a csapatok számára, még úgy is, hogy sok tesztadat áll rendelkezésünkre. Számos elmélet született arról, hogy ennek mi lehet az oka, például a misztrál szél, de bármi is legyen az ok, most rendkívül fontos, hogy segítsük csapatainkat a konstrukció összeállításában.

Jó kiindulási pontot biztosítanak az év korábbi szakaszából származó adatok, a jóval magasabb hőmérséklet de a pálya kiszámíthatatlansága miatt azonban minden csapatnak bőven akad dolga az edzések során. Itt sokkal nehezebb a mérnökök dolga, mint bármelyik másik versenyen a naptárban, és mi egész hétvégén mellettük leszünk és támogatjuk őket.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.30
A csornai rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési baleset körülményeinek tisztázása....
2025.01.30
A HangZóna mai vendége Grád Ottó a Magyar Ásványolaj szövetség főtitkára. ..
2025.01.30
A Bátaszéki Autópálya Alosztály járőrei igazoltattak egy autóst, aki házilag készített rendszámot....
2025.01.30
Az új autók regisztrációja 6,1 százalékkal 253 789 autóra nőtt tavaly. A legnagyobb érdeklődést a....
2025.01.30
A MINI John Cooper Works még kedvezőtlen útviszonyok közepette is lélegzetelállítóan sportos....
2025.01.30
Az elektromos SUV 3,3 másodperc alatt képes elérni a 60 mérföld/órás sebességet, amivel a valaha....
2025.01.30
Meghosszabbította együttműködését a szörfvilágszövetséggel a Lexus, és ennek örömére egy különleges....
2025.01.30
A következő modellévben két meghatározó technológiai frissítésre kerül sor a XC40, EX40, EC40, S60....
2025.01.30
Baleset miatt lezárták az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalát, mert egy kisteherautó hátulról....
2025.01.30
Már most több mint 7 kilométeres a dugó. ..