LEVC

Európai padlólemezen dolgozik a londoni taxik gyártója

2023.05.30.

Egy ideje már kínai alapokra épül az ikonikus londoni taxik jelenlegi generációja, azonban itt nem állna meg az anyavállalat.

Kép: Bloomberg

A Gablini Csoportnak köszönhetően itthon sem ismeretlen a LEVC márkanév. Egy ideje hazánkban is kapni, többek között taxi vagy haszonjármű formában, a brit bázisú, de a kínai Geely tulajdonában lévő autógyártó egyetlen termékét, ami egyébként a londoni taxik jelenlegi generációja is. Azonban úgy tűnik, hogy a Geely az európai terjeszkedés egyik eszközévé tenné a LEVC-et, hiszen a napokban jelentette be, hogy brit, német, svéd és kínai együttműködésben dolgoznak egy új, természetesen elektromos hajtáslánc befogadására képes padlólemezen.

Kép: LEVC

A padlólemez a Space Oriented Architecture (SOA) névre hallgat majd, és képes lesz a kishaszonjárművektől a nagyobb méretű teherautókig bármilyen karosszériát fogadni. Egy kifejezetten nagy hatótávú, tehát méretes akksit cipelő, gyors töltési képességgel rendelkező és sofőrsegédekben fejlett padlólemezen dolgoznak. Ráadásul nem csak a LEVC autói, de a Geely egyéb márkái is használnák az új alapokat. Hiszen egyaránt alkalmas lehet pickupok, nagyobb SUV-k, vagy akár lakóautók alá is. Arról egyelőre nem szólnak a hírek, hogy milyen típusú villanyautók kapnák meg elsőnek az új padlólemezt, és azokat hol gyártják majd. Annyi biztos, hogy a Geely egy hatalmas befektetéssel szeretne nagy gyártási kapacitású, elektromos márkát létrehozni a LEVC-ből. Az övéjük még egyébként a Lotus, a Zeekr, a Volvo és a Polestar is.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
Tizenegy gépkocsi ütközött pénteken Romániában, a Craiova és Pitesti közötti gyorsforgalmi úton. A....
2025.12.26
Szépségkirálynő és sztárfocista reklámozta, de hiába. ..
2025.12.26
Akadálymentes peron épül a budapesti Keleti pályaudvaron - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport....
2025.12.26
Egy tanulmány szerint a szülők 73%-a menetiránynak megfelelően fordítja gyermeke autósülését,....
2025.12.26
A rangos AUTOBEST az autóipar legfontosabb idei innovációit, kimagasló teljesítményeit és....
2025.12.26
Bár egy versenyt ki kellett hagynia, mégis sikerült megismételnie a bravúrt: Gilyén Krisztián  (....
2025.12.26
Baleset történt a 7-es főúton, árokba hajtott egy autó – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2025.12.26
A Leapmotor a 2026-os Brüsszeli Autószalonra időzíti a B03X európai premierjét, a B05 modell belső....
2025.12.26
Egyesek számára a tél a meghittséget és a kalandokat jelenti: sítúrákat, téli tájakat és kandalló....
2025.12.26
A BMW Group utazáselemzéssel, gamifikációval és CO2-tudatos járműtöltéssel látványosan hatékonyabb....