kamion eb

Esőben is Kiss Norbert volt a leggyorsabb – újabb győzelem Jaramában

2021.10.04.

Ez a szezon már csak ilyen! Ha valaki arra gondolt, hogy Spanyolországban megússza eső nélkül a kamion EB mezőnye, az bizony tévedett. A korábbi helyszínekhez hasonlóan Jaramában is leszakadt az ég, így az időmérő edzést is nedves aszfalton kellett teljesíteniük a pilótáknak.

A Révész Racing versenyzője, Kiss Norbert a nehéz körülmények között is nagyon gyors volt, és 2:08:318-as idővel megszerezte a pole-t.

A vasárnapi első verseny is esőben, sárga zászló mellett indult, hosszas várakozás után. Norbi komoly tempót diktált az élen, Albacete és Lacko haladt mögötte. Két kör után aztán megérkezett a zöld zászló, és csak Albacete tudta tartani a lépést a magyar pilótával, Lacko már 10 másodperc hátrányban volt. Féltávnál a spanyol is kezdett lemaradni, és végül Norbi négy másodperccel Albacete előtt ért célba, míg a harmadik Lacko lett. Kiss Norbert újabb győzelmével hatalmas lépést tett az összetett bajnoki cím felé!

Fotó: Révész Racing

- A rajtnál kint volt a sárga zászló, mert az a döntés született, hogy fő a biztonság egy ilyen nedves aszfalton. Nehéz volt, mert száradt a pálya, majd amikor felálltunk a rajthoz, leszakadt az ég. Albacete nagyon gyors volt mögöttem, és csak a verseny második felében tudtam leszakítani. Jó csapat, jó beállítás, újabb győzelem! Nagyon boldog vagyok  – mondta a verseny után Kiss Norbert.

A fordított rajtrácsos versenyben Norbi a nyolcadik helyről startolhatott, de előbb Albacete, majd Lenz mellett is elment már az első körben. A pálya egyes részei felszáradtak, néhány kanyarban viszont még voltak nedves foltok. A hátsó régióban több ütközés is történt, míg az élen Calvet haladt, aki kicsit meglépett az üldözőktől. Három körrel a vége előtt a magyar pilóta megelőzte Hahnt, akinek fekete füst jött az autójából, és folyamatosan csúszott hátra. Kiss Norbertet végül ötödikként intették le, a versenyt Calvet nyerte Halm és Kursim előtt. A Révész Racing versenyzője növelte előnyét összetettben.

A kamion EB október 16-án az olaszországi Misanoban folytatódik.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
A Széchenyi István Egyetem meghatározó szereplője az élenjáró járműipari technológiák....
2025.02.10
Michael Breme, igazgatóságunk elnöke és Achim Grewe, vállalatunk pénzügy, IT, beszerzés, compliance....
2025.02.10
Egyre többször és egyre nagyobb mennyiségben érik el Magyarországot is a Szaharából induló....
2025.02.10
Nem csak nálunk, Ausztriában is lopják a közlekedési táblákat.   ..
2025.02.09
A japán gyártó elektrifikált hajtásláncos autóinak értékesítése 23,2 százalékkal nőtt világszerte,....
2025.02.09
A Kia legkelendőbb autója a K4 volt januárban.  ..
2025.02.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Erzsi néni a grátisz tolatásjelző az....
2025.02.09
Először látható igazi fotókon a Vanwall első modernkori utcai autója, ami történetesen egy....
2025.02.09
Az Ariya NISMO nagyobb teljesítményt és feszesebb kormányozhatóságot kínál. ..
2025.02.09
Négy nap leforgása alatt ötvenezer megrendelés érkezett Japánban az ötajtós Suzuki Jimny Nomade....