Emmanuel Macron

Érkeznek a kínai gyártók Európába, de nem mindenki örül ennek

2022.11.22.

Egyre több kínai autógyártó érkezik Európába és kifejezetten agresszív ajánlatokkal próbálnak piacot szerezni maguknak. A vásárlók szempontjából ez jó hír is lehet, de néhány európai autógyártó nem igazán örül az új konkurenciának.

Kína és Európa a világ két legnagyobb piaca, ha elektromos járművekről van szó. Míg az európai autógyártók régóta exportálnak autókat az ázsiai országba, ahol számos gyártótelepet és vegyesvállalatot működtetnek helyi cégekkel, most fordulni látszik a trend és egyre több kínai gyártó érkezik Európába.

Az elektromobilitás lehetőségeket nyit meg ezen ázsiai gyártók előtt, akik keményen igyekeznek felismerhető és jó hírű márkákat építeni a régióban. A Nio, az XPeng, a BYD, a Great Wall Motors (GWM), a Hongqi és a BAIC csak néhány autógyártó, akik azon dolgoznak, hogy a kontinens vezetői közé kerüljenek.

Az úton egész jól haladnak, a Párizsi Autószalonon megjelenő gyártók jelentős része kínai volt és a közönség megbizonyosodhatott arról, hogy a minőséggel nincs különösebb probléma, sőt.

Ennek persze nem mindenki örül, az európai gyártók joggal félnek a kínaiak érkezésétől: „A kínai gyártókat vörös szőnyeggel fogadják Európában” – mondta Carlos Tavares, a Stellentis vezérigazgatója Párizsban újságíróknak. „Minket nem így fogadnak Kínában.”

„Ez zavaró” – mondta Laurens van den Acker, a Renault csoport tervezési igazgatója. „Európának szurkolok. Azt akarom, hogy mi vegyük át a vezetést. A kínai autógyártók előnyben vannak velünk szemben, a kínai kormány 15 éve jelentős összegeket fordít az elektromos járművek fejlesztésére.”

Mindeközben a politika sem tétlenkedik, elsősorban a francia elnök szószólója az európai protekcionizmusnak. Emmanuel Macron „Vásároljon európait törvényt” szorgalmazta, hogy megvédje a kontinens autógyártóit a kínai versennyel szemben, és válaszul az Egyesült Államok saját, ellentmondásos, a hazai termelés ösztönzésére irányuló programjára.

„Szükségünk van egy európai vásárlási törvényre, mint az amerikaiaknak, támogatást kell nyújtanunk az európai gyártóink számára” – mondta Macron. „Kína megvédi az iparát, az Egyesült Államok védi az ipart, Európa viszont teljesen nyitott.”

Az európai gyártók megvédésének módja egyelőre kérdéses, de jó esély van rá, hogy az állami támogatások köréből eshetnének ki a nem európai gyártók. Európa számos országában nyújtanak támogatást elektromos autók támogatására, ennek megvonása jelentősen megnehezítené az érkező kínaiak dolgát.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.29
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, ami 178 ezerrel....
2025.01.29
Ötéves csúcsot értek el az autóeladások Oroszországban tavaly, két évvel az után, hogy az ottani....
2025.01.29
A 2020-ban a Škoda első, a Volkswagen-csoport moduláris villamosítási eszközkészletén (MEB) alapuló....
2025.01.29
Az idén megújult Volkswagen Tiguan továbbra is az egyik legjobb ajánlat a kompakt szabadidő-autók....
2025.01.29
Morenth Péter 2021 novembere óta tölti be a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki tisztségét,....
2025.01.29
Az új Peugeot E- 3008 modellre bevezetése óta több mint százezer megrendelés érkezett be, és ez....
2025.01.29
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint az idei évre 1,4 millió darab....
2025.01.29
Minden idők legnagyobb forgalmát érte el a Volvo – jelentette be a svéd prémiummárka magyarországi....
2025.01.29
Az Aero Over nevű japán tuningcég gondolt egy merészet, és a Japánban kapható Toyota Crown Sport....
2025.01.29
Két taxist is elfogtak a budapesti rendőrök, mindketten hamisított iratokkal vezettek. ..