Generali Csoport

ENSZ: A bizonytalanság kezelésében alapvető szerepe lesz a biztosításoknak

2022.11.14.

Bizonytalan idők, bizonytalan életek: Jövőnk alakítása egy átalakuló világban címmel készült el az ENSZ 2021/2022-es Fejlesztési Programja (United Nations Development Programme – UNDP). A program hivatalos bemutatójának az olasz külügyminisztérium szervezésében a velencei Régi Prokurátus épülete adott otthont, mely a Generali Csoport által alapított The Human Safety Net (THSN) program központja. 

A jelentés az egyre növekvő bizonytalanság okozta kihívásokra összpontosít, melyek súlyos hatással bírnak az emberek életére. A COVID-19 világjárvány, az ukrajnai háború és az éghajlatváltozás destabilizálta a mindennapokat, fokozta az egyenlőtlenségeket és a társadalom politikai-intézményi polarizálódását, csökkentve a másokba és általában véve a közösségbe vetett bizalom általános szintjét.

Fotó: Generali

A beszámoló alapvető célja, hogy a felmerülő bizonytalanságok jelentette kihívásokat lehetőségekké alakítsa. Ennek elérése érdekében a jelentés egy három pontos javaslatot fogalmaz meg:

  • befektetés – erőforrásokba és képességekbe;
  • biztosítások, többek között a társadalombiztosítás megléte;
  • innováció – ami a jövő kihívásaival való megküzdéshez szükséges készségeket adja kezünkbe.

Jelentős a felelősség a biztosítótársaságokon

A jelentés megállapításai alapján a biztosítások alapvető stabilizáló erőt jelentenek a bizonytalansággal szemben. Így tehát a biztosítótársaságoknak is fokozott és kiterjesztett védelmet, innovatív és korszerű szolgáltatásokat kell kínálniuk ügyfeleik számára, hogy a jelenlegi – és a jövőben várható – instabilitást képesek legyenek hatékonyabban kezelni.

A Generali Csoportnak is kiemelt szerepe van a jövő bizonytalanságaival való megküzdésben, valamint abban, hogy mindehhez megoldásokat és lehetőségeket adjon ügyfelei kezébe.

„A Generali Csoport készen áll, hogy erejéből telve mindent megtegyen annak érdekében, hogy a globális emberi fejlettségi index irányát növekedő tendenciába fordítsa vissza olyan innovatív szolgáltatásokat kínálva, amelyek képesek csökkenteni a növekvő bizonytalanságot. A jövőben még szorosabban működünk együtt azokkal az állami-, és magánszervezetekkel, amelyeknek ugyanazok a célkitűzései, mint a Generalinak. Az UNDP-vel idén áprilisban indult együttműködés is ezt az irányt erősíti” – mondta el Andrea Sironi, a Generali Csoport elnöke a Fejlesztési Program velencei bemutatója kapcsán.

A humán fejlettségi mutató jelentése

Az ENSZ Fejlesztési Programja több olyan indexet is számít, amelyek célja az emberi jólét mértékének – a hagyományos statisztikai mutatóknál – komplexebb, pontosabb számszerűsítése. Ezen mutatók közül az egyik legkorábbi az 1990 óta számított, 5 évenként vizsgált humán fejlettségi mutató (Human Development Index – HDI), melyet többnyire a bruttó hazai termék egyik alternatívájaként is számontartanak. Az értékét tekintve 0 és 1 között mozgó index az alábbi három mutató egyszerű átlagolásával áll elő:

  • a „hosszú és egészséges élet” célkitűzés a születéskor várható élettartamban kerül számszerűsítésre,
  • az „iskolázottságot” olyan arányok képviselik, mint az írástudó felnőtt lakosság, valamint a különböző színtű iskolatípusokba történő beiskolázottak részesedése a népességből,
  • végül az „életszínvonalat” a vásárlóerő-paritáson számított egy főre jutó bruttó hazai termék reprezentálja.

Az ENSZ Fejlesztési Program jelentésének bemutatóját első alkalommal tartották Olaszországban. A rendezvénynek a Generali Csoport által életre hívott The Human Safety Net program új központja, a velencei Régi Prokurátus épülete (Procuratie Vecchie) adott otthont. A The Human Safety Net ma már a világ 24 országában tevékenykedik a hátrányos helyzetű csoportok és a helyi közösségek támogatása érdekében önkéntesek és partnerszervezetek közreműködésével.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....