Űrkutatás

Elhalasztották az új amerikai űreszköz Hold-kerülését

2017.05.16.

- Egy évvel elhalasztották egy új amerikai űreszköz 2018-ra tervezett Hold-kerülését - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). 23 milliárd dollárt fognak elkölteni a rakétára, az űrkapszulára, a kilövési helyszínre és a kiegészítő rendszerekre.

A kifejlesztés alatt álló Orion űrkapszula és a minden korábbinál nagyobb teljesítményű óriásrakéta, a Space Launch System (SLS) az eredeti tervek szerint elsőként 2018 novemberében, legénység nélkül hajtott volna végre tesztrepülést, ám februárban a Fehér Ház sürgetésére a NASA elkezdte vizsgálni azt a lehetőséget, hogy emberekkel a fedélzetén indítsa el a missziót.


Az Oriont és a Space Launch System (SLS) nevű óriásrakétát arra szánják, hogy a 2020-es években embereket küldjenek egy aszteroidára, a 2030-es években pedig a Marsra. A SLS-rakéta négyszer nagyobb és jóval erősebb minden eddigi amerikai rakétánál. A NASA tanulmánya arra a következtetésre jutott, hogy a kétfős legénységgel meg kell várni a második repülést - mondta Robert Lightfoot igazgató. A legénység repüléséhez szükséges extrafelszerelés 600 millió-900 millió dollár (169 milliárd-253 milliárd forint) pluszköltséget jelentene, és 2020-ig késleltetné az első repülést.


Az igazgató szerint az SLS óriásrakéta 2019-ig egyébként sem lesz készen arra, hogy a floridai Kennedy Űrközpontból fellőjék, a NASA egy hónap múlva tudja megmondani, pontosan mikor indulhat. A halasztás nagyrészt műszaki okok számlájára írható, melyek az SLS és az Orion kifejlesztése közben adódtak, de közrejátszottak a tornádókárok is, amelyek a rakétát előállító New Orleans-i gyárat sújtották. A 2018. szeptember 30-ig, a pénzügyi év végéig a NASA 23 milliárd dollárt fog elkölteni a rakétára, az űrkapszulára, a kilövési helyszínre és a kiegészítő rendszerekre.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
Komoly bírságra számíthat, aki elfeledkezik arról, hogy február 1-től kizárólag a 2025-re érvényes....
2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....
2025.01.27
Túlfutott a tilos jelzésen egy vonat hétfőn Fótnál, a vizsgálat ideje alatt egy szakaszon szünetel....
2025.01.27
Kétféle csoport alakult a CO2 kvóta vásárlás köré: az egyiket a Tesla, a másikat a Mercedes....
2025.01.27
Veszélyes vagy káros lehet ezeket a dolgokat a hidegben a kocsiban hagyni, Tóbiás és Balambér....
2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....
2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....