baleset

Elhajtott a baleset helyszínéről a buszsofőr

2022.05.25.

A rendőrök néhány óra alatt elfogták az elkövetőt.

Közúti közlekedési baleset történt 2022. május 24-én 6 óra 30 perc körül a 63-as számú út 70-es kilométerszelvényben, Sárkeresztúr külterületén. A rendelkezésre álló adatok szerint egy autóbusz közlekedett Sárbogárd felől Székesfehérvár irányába, amikor-eddig tisztázatlan körülmények között- áttért a menetirány szerinti bal oldali sávba, ahol érintőlegesen ütközött egy vele szemben szabályosan közlekedő kamionnal.

Az ütközés során a járművek visszapillantó tükrei letörtek, mely a nyergesvontató esetében betörte a vezető oldali ablakot, aminek következtében a sofőr megsérült. Az autóbuszvezető a helyszínről megállás nélkül továbbhajtott.



A Sárbogárdi Rendőrkapitányság munkatársai az adatgyűjtést és tanúkutatást azonnal megkezdték, így megközelítőleg egy óra alatt megállapították, hogy ki vezette az autóbuszt. Az 51 éves férfit az egyenruhások még aznap délelőtt elfogták, a Sárbogárdi Rendőrkapitányságra előállították, ahol segítségnyújtás elmulasztása bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2022.06.30
Nem is akárhová, hanem a középkategória felső harmadába, tehát a Passat, Insignia, vagy éppen a....
2022.06.30
Jogerősen felmentette a bíróság az M3-as autópályán 2016-ban történt halálos tömegszerencsétlenség....
2022.06.30
Az új Neta S Yaoshi elektromos szedánt az ingyenes töltés lehetőségével és egy brutális motorral....
2022.06.30
Az európai repülőtereken tapasztalható munkaerőhiány, amely a légiforgalom nyári emelkedésével....
2022.06.30
Nézze meg a videót! ..
2022.06.30
Elfogadta az üzemanyagok 50 banis - 40 forintnak megfelelő - árkompenzációjáról szóló sürgősségi....
2022.06.30
A versenyhivatali eljárás elhúzódása miatt az eredetileg tervezettnél később, várhatóan ősszel....
2022.06.30
Az új Citroen C4 X & Ë-C4 X szakít a bevett normákkal: sziluettjében egy elegáns fastback, egy....
2022.06.30
A Mars egész felszínét körbefotózta a kínai Tienven-1 űrszonda és a Csu-Zsung marsjáró tavaly május....
2022.06.30
Miután megtapasztaltam a BMW M240i ördögi erejét és tökéletes stabilitását, kipróbáltam a kettes....