WRC
Evans szombat este még csak a negyedik helyen állt az összetettben, a vasárnapi négy szakasz után mégis ő nyerte a Török-ralint 35,2 másodperc előnnyel, így a bajnokságban tekintélyes, 18 pontos előnnyel visszavette a vezetést csapattársa, Sébastien Ogier előtt.
Vasárnap kétszer kellett végigmenni a mezőnynek a 38 kilométeres Cetibeli gyorsaságin, amelyről már korábban is azt mondta mindenki, hogy itt fog eldőlni a verseny. Nos, igazuk lett, mivel a roppant lassú, köves, kanyargós út tényleg megtizedelte a mezőnyt. Többen kaptak defektet a WRC pilóták közül, mint aki nem, reggel ráadásul a hatalmas por is rontotta a látási viszonyokat.
Evans az élmezőnyben egyedüliként kétszer végig tudott menni defekt nélkül az autó- és gumigyilkos pályán, aminek köszönhetően már vasárnap reggel átvette a vezetést, amit meg is tartott a verseny végéig.
„Nyilvánvalóan remek érzés megnyerni egy ennyire kemény ralit. Már a verseny elejétől kezdve megmutattuk, hogy jó a tempónk, igaz, nem mi voltunk a leggyorsabbak, de nem voltunk messze tőle. Tudtuk, hogy a vasárnap lesz a kritikus nap, és ez be is igazolódott. Kifizetődött, hogy minden erőnkkel azon voltunk, hogy az út közepén tartsuk az autót, így elkerültük a defekteket, és sok ponttal távozhattunk Törökországból. Nem ez a legédesebb győzelmem, mert tudom, hogy a többieket sok balszerencse érte, de ilyen a Török-rali természete, ez nem ért váratlanul senkit. Ez remek eredmény így, a bajnokság vége felé, így jó helyzetben várhatjuk az utolsó két versenyt” – nyilatkozta Evans a célban.
A szombati napot az élen záró Theirry Neuville-nek meg kellett elégednie a második hellyel, viszont a Power Stage megnyerésével 5 bónusz pontot is gyűjtött. A belga akkor vesztette el esélyét a győzelemre, amikor defektet kapott a vasárnapi első gyorsaságin, és a pályán kellett kicserélnie a kereket. Neuville győzelmet érdemelt volna, mivel ő volt a hétvége leggyorsabbja, a 12-ből 7 gyorsaságit nyert meg.
A harmadik helyen végzett Neuville csapattársa, a veterán Sébastien Loeb, 24,2 másodperccel a belga mögött. A kilencszeres világbajnok autója is defektet kapott vasárnap hajnalban, de a francia versenyző úgy döntött, hogy végigmegy lapos kerékkel, ami jó döntésnek bizonyult, mert így „csak” 80 másodpercet kapott azon a szakaszon a győztes Evanstől.
Ogier Toyotája is defektet kapott vasárnap hajnalban, de a francia olyan gyorsan cserélt kereket a helyszínen, hogy mindössze 75 másodpercet vesztett Evanshoz képest. Mivel a többieknek is gondjai akadtak, ettől még simán dobogón végezhetett volna, a sorsa akkor pecsételődött meg, amikor a második Cetibeli gyorsaságin elfüstölt a Toyota Yaris WRC motorja.
„Nem tudom pontosan, hogy mi történt, de egyszercsak elkezdett fogyni a motorerő, és sajnos nem tudtunk továbbmenni. Tudtuk, hogy ez a rali a szerencséről is fog szólni, ezúttal nem a mi lottószámainkat húzták ki. Semmit sem tehettem ez ellen, most pedig csak annyit tehetek, hogy már előre tekintek. Néha ilyen a motorsport, el kell fogadnunk, hogy ezúttal nem velünk volt a szerencse, tovább kell lépnünk” – nyilatkozta a hatszoros világbajnok.
A 19 éves Kalle Rovanperä lett a negyedik, ezzel életben tartotta világbajnoki reményeit. A fiatal finn vesztette a legtöbb időt, 2 és fél percet a reggeli defekttel és kerékcserével, ezt még gyakorolnia kell a jövőben. Mindenesetre így is sok pontot szerzett, ami hozzásegítette a Toyotát ahhoz, hogy 9 pontra növelje az előnyét a Hyundai előtt a konstruktőri világbajnokságon.
Az M-Sport brit pilótája, Gus Greensmith karrierje legjobb eredményét érte el az ötödik hellyel, amit annak köszönhetett, hogy Evanshez hasonlóan ő is megúszta defekt és műszaki problémák nélkül a vasárnapot. Csapattársa, Esapekka Lappi lett a hatodik, de neki egy törött lengéscsillapító nehezítette meg a dolgát az utolsó két gyorsaságin. Még rosszabbul járt a harmadik Ford Fiesta WRC-t hajtó Teemu Suninen, akinek kitört a bal hátsó kereke vasárnap reggel, és fel kellett adnia a versenyt.
A Hyundai fiatal francia tehetsége, az első WRC-s versenyét teljesítő Pierre-Louis Loubet sem tudta befejezni a Török-ralit, mivel vasárnap reggel neki is elfüstölt a motorja.
A WRC3 győztese, Kajetan Kajetanowicz lett az összetett hetedik helyezett, megelőzve a WRC2 győztesét, a szintén Skoda Fabia R5 Evót hajtó Pontus Tidemandot.
A rali világbajnokság október 8-án, Szardínián folytatódik a hatodik versennyel, ismét nézők nélkül.
Végeredmény, Török-rali:
1. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota Yaris WRC) 2h43m02.7s
2. Thierry Neuville/Nicolas Gilsoul (Hyundai i20 Coupe WRC) +35.2s
3. Sébastien Loeb/Daniel Elena (Hyundai i20 Coupe WRC) +59.4s
4. Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota Yaris WRC) +2m35.9s
5. Gus Greensmith/Elliott Edmondson (Ford Fiesta WRC) +4m08.3s
6. Esapekka Lappi/Janne Ferm (Ford Fiesta WRC) +5m36.2s
7. Kajetan Kajetanowicz/Maciek Szczepaniak (Škoda Fabia Rally2 evo) +12m35.5s
8. Pontus Tidemand/Patrik Barth (Škoda Fabia Rally2 evo) +12m59.7s
9. Adrien Fourmaux/Renaud Jamoul (Ford Fiesta Rally2) +14m42.6s
10. Marco Bulacia/Marcelo Der Ohannesian (Citroën C3 R5) +14m46.4s
képek:csapatok