használtautó

Élénkebb lett a használtautó-piac 2014-ben

2015.01.14.

Az egész évben tartó hegymenet két, egy irányba ható tényezőnek köszönhető: egyrészt tavaly az előző évhez képest több mint tíz százalékkal több – csaknem félmillió – használtautó cserélt gazdát, másrészt ezeknek a járműveknek az átlagára csaknem 9 százalékkal növekedett ugyanebben az időszakban, ismét meghaladva az 1,6 millió forintos átlagot.

Az év utolsó három hónapjában is folytatta szárnyalását a Használtautó-index: az elkelt használt személygépkocsik összértékének változását jelző mutatószám a negyedik negyedévben 134,4 százalékra emelkedett.

„2014-ben a Használtautó-index végre meggyőző mértékben maga mögött hagyta azt a sávot, amelyből a válság kezdete óta évekig nem tudott kitörni. Mostanra azonban már több mint harmadával nagyobb összértékben cserélnek gazdát a használt autók a hazai piacon, mint 2009 elején – mutat rá Fodor László, a Használtautó.hu marketingvezetője. – A mennyiségi növekedést az újautó-eladások és a használtautó-import kedvező alakulása segítette ebben az időszakban. Az áraknak a szinte nem is létező inflációt jóval meghaladó növekedése pedig elsősorban a romló forintárfolyamnak, illetve a 2014 elejétől a használtautó-behozatalra is kiterjesztett vagyonszerzési illetéknek tulajdonítható.”

Drágulási spirált indított az illeték és a gyenge árfolyam

A vagyonszerzési illeték elsősorban az év első felében okozott érezhető emelkedést a használtautó-piacon, ugyanakkor az euró árfolyama különösen a második félévben ugrott meg: az év eleji 300 forint alatti szintről év végére egészen 320 forint közelébe emelkedett a kurzus. Bár mindkét tényező közvetlenül az import járművekre volt hatással, a drágábbá vált behozatal a belföldi kínálat árát is felnyomta. A legnagyobb mértékben, közel 15 százalékkal a legtöbb hirdetést (28%) képviselő alsó középkategóriába tartozó autók meghirdetett átlagára nőtt, de a kínálatban szintén jelentős (27%) arányt képviselő közép- és felső középkategóriás használt járműveket is átlagosan 8 százalékkal drágábban lehet most megkapni, mint egy éve.

 

Az itthon értékesített használt autók fele öt márka valamelyikét képviseli. 14 százalékos részarányával továbbra is az Opel vezet, a második legjobban forgó márka a Suzuki, tíz százalékos részesedésével. Őket sorrendben a Volkswagen, a Ford és a Renault követi. Ez a sorrend jól tükrözi a hazai személyautó-állomány összetételét is, bár a Suzuki esetében az adás-vétel aránya kisebb: a hazai autóknak ugyanis több mint 13 százaléka viseli ezt az emblémát.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
A Széchenyi István Egyetem meghatározó szereplője az élenjáró járműipari technológiák....
2025.02.10
Michael Breme, igazgatóságunk elnöke és Achim Grewe, vállalatunk pénzügy, IT, beszerzés, compliance....
2025.02.10
Egyre többször és egyre nagyobb mennyiségben érik el Magyarországot is a Szaharából induló....
2025.02.10
Nem csak nálunk, Ausztriában is lopják a közlekedési táblákat.   ..
2025.02.09
A japán gyártó elektrifikált hajtásláncos autóinak értékesítése 23,2 százalékkal nőtt világszerte,....
2025.02.09
A Kia legkelendőbb autója a K4 volt januárban.  ..
2025.02.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Erzsi néni a grátisz tolatásjelző az....
2025.02.09
Először látható igazi fotókon a Vanwall első modernkori utcai autója, ami történetesen egy....
2025.02.09
Az Ariya NISMO nagyobb teljesítményt és feszesebb kormányozhatóságot kínál. ..
2025.02.09
Négy nap leforgása alatt ötvenezer megrendelés érkezett Japánban az ötajtós Suzuki Jimny Nomade....