Kiss Norbi

Éjjel a csapat, nappal Kiss Norbert tett csodát a Hungaroringen

2022.06.13.

Szombaton este még az is kérdéses volt, hogy egyáltalán megjavítható-e Kiss Norbert versenykamionja, a pilóta mégis minden vitt.

MTI/Czeglédi Zsolt

Azok után, hogy a Révész Racing pilótája megnyerte az első versenyt, a második rémálomszerű volt. A rajt utáni első kanyart követően többen is nekimentek, a versenygép pedig csúnyán megsérült. A futóművek tönkrementek, a kabinon pedig hatalmas lyuk tátongott. A csapat erejét mutatja viszont, hogy a szerelők egész éjjel dolgoztak, hogy megjavítsák a kamiont. Mindez olyan jól sikerült, hogy vasárnap már ismét Kiss Norbert volt a leggyorsabb, és az első versenyt nagy fölénnyel meg is nyerte. Kiszállva az autóból több ezren ünnepelték a lelátón, ő pedig azonnal a csapatra mutatott.

– Nagyon hálás vagyok a fiúknak, mert egész éjszaka azon dolgoztak, hogy újra versenyképessé tegyék az autót. Ez sikerült, köszönet érte mindenkinek, aki ebben segített. Igazi csapatmunka volt a mostani győzelem – mondta boldogan Kiss Norbert a verseny után.

És még nem volt vége a napnak. A második, fordított rajtrácsos verseny során a nyolcadik helyről rajtolt a Révész Racing pilótája, és szép előzések után elsőként intette le a kockás zászló.

– Az előző nap úgy tűnik tanulságos volt, mert ezúttal mindenki óvatosabb volt. Nem értünk egymáshoz az előzések során, így tiszta futamom volt. Ez sokkal jobb élmény volt, mint a szombati! Nem győzöm hangsúlyozni, hogy elképesztő volt a csapat, hogy ilyen törések után is egy versenyképes gépet kaptam tőlük. Köszönöm – értékelt Kiss Norbert a verseny után.

Érthetően boldog volt a csapat tulajdonosa is: – A csapat és Norbi is nagyot küzdött a hétvégén. De épp ezért választottuk őt pilótának, mert tudtuk, hogy soha nem adja fel, még akkor sem, amikor úgy tűnik, hogy vége. Sokat dolgoztak a fiúk az autón, ezért a diadalért – mondta Révész Bálint.

A magyar pilóta így három győzelemmel zárta a Hungaroringen töltött hétvégét, és folytatta jó szereplését az Európa-bajnokságban.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Michael Breme, igazgatóságunk elnöke és Achim Grewe, vállalatunk pénzügy, IT, beszerzés, compliance....
2025.02.10
Egyre többször és egyre nagyobb mennyiségben érik el Magyarországot is a Szaharából induló....
2025.02.10
Nem csak nálunk, Ausztriában is lopják a közlekedési táblákat.   ..
2025.02.09
A japán gyártó elektrifikált hajtásláncos autóinak értékesítése 23,2 százalékkal nőtt világszerte,....
2025.02.09
A Kia legkelendőbb autója a K4 volt januárban.  ..
2025.02.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Erzsi néni a grátisz tolatásjelző az....
2025.02.09
Először látható igazi fotókon a Vanwall első modernkori utcai autója, ami történetesen egy....
2025.02.09
Az Ariya NISMO nagyobb teljesítményt és feszesebb kormányozhatóságot kínál. ..
2025.02.09
Négy nap leforgása alatt ötvenezer megrendelés érkezett Japánban az ötajtós Suzuki Jimny Nomade....
2025.02.09
2025 januárja általános növekedést hozott a használt autók piacán, ezzel párhuzamosan az átlagárak....