Takata

Együttműködik a Miskolci Egyetem és a Takata

2015.04.28.

– Újabb együttműködési megállapodást kötött kedden a Miskolci Egyetem és a japán Takata konszern, amely Miskolcon az autóiparnak légzsákrendszereket gyártó üzemet épít – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.

A Miskolci Egyetem határozott célja, hogy elmélyítse kapcsolatait a gazdaság szereplőivel. A tájékoztatás kitér arra, hogy a japán cég 2014-ben kezdte meg légzsákrendszerei gyártását Miskolcon, az egyetemmel történt kapcsolatfelvétel pedig a kölcsönös nyitottság és együttműködési igény folytán gyorsan megtörtént. Korábban az egyetem gépészmérnöki és informatikai karával volt együttműködése a Takatának, a kedden megkötött új megállapodás alapján azonban még szorosabbra fűzi a cég és a felsőoktatási intézmény a kapcsolatát, amelybe ezentúl bekapcsolódik a műszaki anyagtudományi kar, a műszaki földtudományi kar és a gazdaságtudományi kar is.


A közlemény megemlíti azt is, hogy a Miskolci Egyetem tudományos potenciáljával támogatja a japán céget, amellyel a jövőben a tervek szerint közös projekteket, pályázatokat is megvalósít. A felek tervezik az együttműködést a duális képzések indításában is, az új képzési forma bevezetése ugyanis a gazdasági partner számára éppúgy előnyöket rejt, miként az egyetemnek és a hallgatóknak is.

A japán Takata-cégcsoport miskolci gyárának építése az elmúlt év márciusában kezdődött meg, az autóipari biztonsági berendezéseket, egyebek mellett légzsákokat is gyártó társaság összességében ezer új munkahelyet létesít a borsodi megyeszékhelyen, több mint 20 milliárd forintos beruházásával. A gyár jelenleg próbaüzemben működik.

A tokiói székhelyű társaságnak összesen 55 gyára van a világ több országában, alkalmazottainak száma meghaladja a 36 ezret. A Takata európai központja Németországban, Frankfurt mellett van, a cég partnerei között található az Audi, a BMW és a Daimler is. A multinacionális cég saját tőkéje 41,86 milliárd jen, a 2013. március 31-én zárult pénzügyi évében a konszolidáltan számított értékesítései 415,52 milliárd jenre rúgtak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....
2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....
2025.12.24
Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik....
2025.12.24
Fontos lépés történt Kínában, amely az „intelligens járművezető-támogató rendszerekre” vonatkozó....
2025.12.24
A korábbi F1-es versenyző és versenybíró, Johnny Herbert úgy véli, 2026-ban senki sem érezheti majd....
2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....
2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....
2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....