kerékpár

Egyre népszerűbb Európában a kerékpározás

2016.02.25.

Egyre népszerűbb Európában, ezáltal Magyarországon is a kerékpározás, ennek megfelelően fokozatosan alakulnak át kerékpárbaráttá a városok - mondta Steuer Zsolt, a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség (MKKSZ) elnöke csütörtökön, a Bringaexpo sajtótájékoztatón.

Ismertette: 2007 és 2015 között 1100 kilométer kerékpárút épült Magyarországon, ami európai viszonylatban is kiemelkedő. Magyarország harmadik azon országok között, amelyek a legtöbbet használják a kerékpárt hétköznapokban. Az elnök a kerékpáros közlekedés szempontjából pozitívnak ítélte azt is, hogy a kormány tervei szerint az üzemben tartott járműipar 30 százaléka környezetbaráttá alakul 2030-ig, amelyben szerepet kaphatnak a hagyományos és az elektromos kerékpárok is.     

Forrás: szegedtourism.hu

Rafay János, a kerékpár-kiállítás igazgatója elmondta: a korábbi évekhez hasonlóan a Bringaexpót idén is a Hungexpo Budapesti vásárközpontban, az Utazáskiállítással egy időben, március 3-6. között rendezik meg. Ugyanakkor a kiállítás az eddiginél lényegesen nagyobb területen foglal helyet, az egyik pavilonban lesznek a gépek és a legjelentősebb alkatrész- és kiegészítő gyártók, forgalmazók, a másik pavilonban pedig tesztelni lehet a kerékpárokat. A szakmai előadások keretében a látogatók megismerhetik az idei újdonságokat, valamint az expón bemutatkoznak magyar kerékpáros olimpikonok, bajnokok és világkerülő bringás családok is.  

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....
2025.01.27
Túlfutott a tilos jelzésen egy vonat hétfőn Fótnál, a vizsgálat ideje alatt egy szakaszon szünetel....
2025.01.27
Kétféle csoport alakult a CO2 kvóta vásárlás köré: az egyiket a Tesla, a másikat a Mercedes....
2025.01.27
Veszélyes vagy káros lehet ezeket a dolgokat a hidegben a kocsiban hagyni, Tóbiás és Balambér....
2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....
2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....
2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....