járműgyártás

Egy ismert geometriai alakzat adta az ihletet ehhez az egyedi Toyota tanulmányautóhoz

2021.12.13.

A kínai fejlesztésű Toyota Rhombust először hazai pályán, a 2019-es Sanghaji Autószalonon állították ki, de a 2021-es Los Angeles-i Autószalonon is feltűnt a japán gyártó standján a világpremierjét ünneplő, szintén elektromos hajtású, szériaérett bZ4X SUV mellett.

A rombusz olyan négyszög, melynek minden oldala egyenlő hosszú, a szemközti oldalai párhuzamosak és szemközti szögei egyenlőek. Nos, a Toyota Rhombus fejlesztői nem véletlenül adták ezt a nevet a tanulmányautójuknak, ugyanis felülről nézve az ülései pontosan ezt az alakzatot adják ki. A különleges, 1+2+1 elrendezés minden utas számára tágas lábteret tesz lehetővé, pedig a jármű alapterülete nem nagyobb egy átlagos alsó-középkategóriás kocsiénál. Természetesen a jó helykihasználás annak köszönhető, hogy a Rhombus tisztán elektromos hajtású, és az akkumulátorát a padló alatt hordja.

A Toyota kínai kutatás-fejlesztési részlege, a TMEC az 1990 után született, kései Y-generációba tartozó fiatalok igényei szerint tervezte meg a tanulmányautót. Ők már gyerekkoruk óta szinte természetesnek veszik a szélessávú internethez való hozzáférést, és társasági életüket legalább akkora részben élik a közösségi oldalakon, mint a valóságban.

A forgatható vezetőülés mögötti három további ülés kanapé jellegű kialakítása egy hangulatos társalkodóhelyiséggé változtatja a Rhombuszt. Akkor válik teljessé bent a közösségi élmény, amikor a sofőr bekapcsolja az önvezető rendszert, és szembe fordul az utasaival, akikkel ezután akár kártyapartikban is részt vehet, amint azt a gyári videóban is láthatjuk. Egyesek szerint a tanulmányautó belseje inkább egy túlméretezett fürdőkádra vagy jakuzzira emlékeztet, amire a kék-fehér színválasztás is ráerősít.

Nagyon könnyű a beszállás a hatalmas tolóajtóknak és a hiányzó B-oszlopoknak köszönhetően, a vezető elhelyezkedését az automatikusan kifelé forduló vezetőülés is megkönnyíti. Középen, az üvegkupola alatt ülve, a joystickszerű kormányt markolva és a digitális műszerfalat bámulva a sofőr akár vadászgéppilótának is képzelheti magát. Vezetés közben úgy tud kommunikálni az utasaival, hogy a szavait az ülése fejtámlájába épített, hátrafelé néző kijelzőn megjelenő emoji ikon és az autó hangrendszere továbbítja hátrafelé.

Nem csak a belseje, hanem a külseje is különleges a Rhombusznak: szinte alig lehet eldönteni, hogy melyik az eleje és a hátulja, a morcos LED-fényszórók a négyszög alakú nappali fényekkel agresszív, predatorábrázatot kölcsönöznek neki, a hatalmas kerekeket teljesen a karosszéria sarkaiba tették, hogy a lehető legnagyobb utasteret alakíthassák ki. Természetesen a tükröket videokamerák helyettesítik, kilincsek helyett pedig okostelefonos alkalmazással lehet a villanymotorral mozgatott ajtókat nyitni és zárni.

Ezúttal eltekintett a műszaki adatok közlésétől a Toyota, talán nem véletlenül, a koncepciójármű ugyanis sokkal inkább tűnik gondolatébresztő stílusgyakorlatnak, mint egy tényleges szériaautó előtanulmányának. Pedig tágassága, elektromos hajtása, önvezető technológiája, hatalmas ablakfelületei és helytakarékos tolóajtajai miatt a Rhombus akár taxiként is jól használható lenne.

 

Fotó: Toyota

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.09
A japán gyártó elektrifikált hajtásláncos autóinak értékesítése 23,2 százalékkal nőtt világszerte,....
2025.02.09
A Kia legkelendőbb autója a K4 volt januárban.  ..
2025.02.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Erzsi néni a grátisz tolatásjelző az....
2025.02.09
Először látható igazi fotókon a Vanwall első modernkori utcai autója, ami történetesen egy....
2025.02.09
Az Ariya NISMO nagyobb teljesítményt és feszesebb kormányozhatóságot kínál. ..
2025.02.09
Négy nap leforgása alatt ötvenezer megrendelés érkezett Japánban az ötajtós Suzuki Jimny Nomade....
2025.02.09
2025 januárja általános növekedést hozott a használt autók piacán, ezzel párhuzamosan az átlagárak....
2025.02.09
A PlanAll Day – A tudatosság napja program látogatói egy olyan önismereti kalandban vehettek részt....
2025.02.09
A Bridgestone új, csúcstechnológiás Driver-in-the-Loop (DiL) szimulátort telepít a Róma melletti....
2025.02.09
A Mazda Motor Corporation megnyitotta a Mazda Trans Aoyama nevű, vadonatúj élményterét, amely a....