beruházás

Egy dél-koreai vállalat óriásberuházása Nyíregyházán

2022.06.17.

- Mintegy 290 milliárd forint értékben az idei év eddigi legnagyobb beruházását hajtja végre egy dél-koreai vállalat Nyíregyházán, ahol elektromos autók akkumulátorához használt szeparátorfóliát fognak gyártani - jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a W-Scope beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a cég hazánkban nyitja meg első európai üzemét, a fejlesztés 1200 új munkahelyet fog teremteni és a megépülő gyárban évente 1,2 milliárd négyzetméternyi szeparátorfilmet fognak előállítani.

Fotó: MTI - Balogh Zoltán

Beszédében kiemelte: az autóipar mára minden kétséget kizáróan a magyar gazdaság gerincoszlopává vált, a szektor termelési értéke 2010-ben 3600 milliárd forint volt, míg 2021-ben 9400 milliárd forint, és a lendület nem kopott meg, ugyanis ez a szám az idei év első négy hónapjában elérte a rekordnak számító 3500 milliárd forintot.

És aki az elektromos autóipari beruházásokat megnyeri, az a jövőt nyeri meg, s a jövőbeli gazdasági növekedés alapjait tudja letenni - húzta alá, hangsúlyozva, hogy a globális autóipari forradalom tempóját diktáló, nagy nemzetközi vállalatok egyik kedvenc beruházási helyszíne Magyarország.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy az európai autóipari átállás egyik zászlóshajója Magyarország, amely az elektromos akkumulátorok gyártásában és exportjában is nagyhatalommá vált.

Közölte, az ország a világ harmadik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártó kapacitásával rendelkezik Kína és az Egyesült Államok után, ez ráadásul a jelenlegi évi 50 gigawattóráról 2025-re 150 gigawattórára emelkedik. Az elektromos akkumulátorok exportjában Magyarország a világranglista ötödik helyén áll - sorolta.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....