autóbaleset

Egy brutális baleset utóélete: kilenc sérült, egy felelős – képekkel

2022.04.04.

Befejezték a vizsgálatát annak a balesetnek, amely során egy kisbusz és egy személyautó ütközött össze – írta a police.hu.

Egy férfi közlekedett a személyautójával 2022. március 10-én 6 óra körül a 47-es számú főúton, Darvas és Zsáka között. A sofőr az 57. kilométerszelvényhez érve túl gyorsan hajtott, emiatt elvesztette az uralmát a jármű irányítása felett és összeütközött egy vele szemben közlekedő kisbusszal. A balesetben öten könnyű, négyen pedig súlyos sérüléseket szenvedtek.

A rendőrök az eset körülményinek vizsgálata során gyanúsítottként hallgatták ki a személyautó vezetőjét. A 38 éves férfi elismerte a felelősségét a baleset okozásáért.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a csökmői lakossal szemben. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....
2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....
2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....