biztosítók

E-kárbejelentő: már 5000 feletti a kárbejelentések száma

2019.11.22.

Meg kell értenünk ügyfeleink személyes céljait és igényeit, hogy a kiszolgálási színvonalat folyamatosan emelni tudjuk – mondta Dr. Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára a szövetség X. Biztosításszakmai Konferenciájának megnyitóján. Az érzékelhetően egyre tudatosabbá váló ügyfelek igényeit a MABISZ is igyekszik kiszolgálni, ezt segíti az idén újtára indított E-kárbejelentő is, melynek létrehozását a szövetség koordinálta.

Az EU GDP-jének jelentős részét a biztosítások adják, jelentős szerepet betöltve a gazdaság stabilitásában. Ez a hazai biztosítási piacról is elmondható, bár még van tere a biztosítások erősödésének – mondta a konferfencián Varga Mihály pénzügyminiszter. A biztosítási ágazat egyfajta indikátora a gazdaság egészségének is. A díjbevételek 2018 végén meghaladták az ezer milliárd forintot, az idei első félévben pedig már közel 10%-kal nőttek. A szektor jövedelmezősége is folyamatosan javul, közel 40 milliárd forint adózott eredményt értek el a biztosítók. Az állampapírokba 1400 milliárd forintot fektetett be az ágazat – tette hozzá Varga Mihály.

A fejlesztési területek közé sorolta a pénzügyi kultúra, ezen keresztül a lakossági megtakarítások érdemi növelését, amire a kormánynak kétéves stratégiája is született. Ma a lakosság körében főként a készpénzállomány nő: mintegy 6500 milliárd forintot kellene visszacsatornázni a gazdaság működésébe. A köznevelésben is szeretnék a pénzügyi ismeretek oktatását elterjeszteni, ezt szolgálja a Pénz7 programsorozat. Varga Mihály megköszönte a MABISZ-nak a pénzügyi tudatosságot növelő oktatási anyagok elkészítésében nyújtott aktív segítségét.

Sikeres volt a MABISZ nyugdíjkampánya

Mára a versenyképesség egyik kulcstényezőjévé vált az ügyfélélmény, a fogyasztói út teljes hosszán – mondta a MABISZ elnök-helyettese. Az ehhez szükséges első lépés Erdős Mihály szerint az ügyfelek megszólítása, amit a MABISZ idén a nyugdíjbiztosítások esetében egy sikeres őszi kampánnyal is támogatott. Az adókedvezménnyel támogatott nyugdíjbiztosítások száma megközelíti a 320 ezret, ami egy év alatt 52 ezres növekedést jelent, vagyis az egyik legdinamikusabban fejlődő termékcsoport, ugyanakkor még komoly potenciál van ezen a téren a szerződésszámok növelésére.

Az MNB új fogyasztóvédelmi intézkedése, a Minősített Fogyasztóbarát Lakásbiztosítás bevezetése kapcsán Erdős Mihály elmondta, hogy ez is erősítheti az ügyfelek elköteleződését és elégedettségét, ami a szakma érdeke is. Ez az ajánlás beemeli a piaci legjobb gyakorlatokat is, egységes fogalomhasználatot vezet be, ami egyszerűsíti a fogyasztók számára az összehasonlítást. Az elnök-helyettes megköszönte az MNB-nek az előkészületek során mutatott konzultációs készséget és jelezte, hogy várakozása szerint a jövő év elején megjelennek majd az első biztosítási termékek.

Az elmúlt években jelentősen megnőtt az életbiztosításokra nehezedő jelentéstételi, tájékoztatási kötelezettségek. Ezek alapvetően EU szabályozáson alapulnak, azonban a hazai szabályozásban van mozgástér, amire a MABISZ is tesz javaslatokat.

A digitalizáció is az ügyfélélmény szolgálatában áll, így a papírmentes működés erősítése, a készpénzmentes megoldások elterjesztése és a pénzügyi, digitális kultúra erősítése területén a MABISZ munkacsoportjai is dolgoznak.

A háztartások egzisztenciális biztonságát növelné az MFO

A tegnap bejelentett Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás (MFO) kapcsán az MNB ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az közvetlen módon tudja támogatni az ügyfélélményt. Az elsődleges cél a háztartások egzisztenciális biztonságának növelése, emellett a díjak és szolgáltatások egyensúlyának javulását várja a jegybank, nem pedig a díjak csökkenését – mondta Szeniczey Gergő. A gyors és nagyvonalú kárrendezés is elvárás a jegybank részéről, amit pontos határidők kijelölésével igyekszik elérni. Egyszerű, közérthető szerződési dokumentációt, kárigénye elutasításánál világos indoklást vár el az MNB.

Decemberben indul egy aloldal, a pályázatok benyújtására januártól lesz lehetőség és az első negyedév végén, a második negyedév elején elindul egy összehasonlító oldal is, akkortól várható a termékek megjelenése is.

E-kárbejelentő: már 5000 feletti a kárbejelentések száma!

A tavalyi konferencián került bejelentésre az E-kárbejelentő, ami idén januárban indult útjára. Azóta egyértelművé vált, hogy az alkalmazás hasznos, sikerességéhez azonban szükség volt a MABISZ kommunikációs támogatására is, ami jelentős letöltésszámot eredményezett – mondta az alkalmazást fejlesztő suIT SOLUTIONS Informatikai Szolgáltató Kft. tulajdonostársa. A piacon korábban elérhető két ilyen applikáció másfél év alatt ért el olyan letöltésszámot, mint az E-kárbejelentős 3 nap alatt. A biztosítók tájékoztató levelei szintén hozzájárultak a letöltésszám növeléséhez – hangsúlyozta Lengyel Sándor.

Szeptember vége óta emelkedett a bejelentések száma is: éves szinten már több mint 5000 bejelentésnél tart. A tapasztalatok alapján a két telefon PIN kódos összepárosítása könnyedén megy felhasználóknak, a fényképezést is szívesen használják, ami ugyan nem kötelező, de majdnem mindenki készít és csatol képet a kárbejelentéshez. A Google térkép használata is készségszintű a felhasználóknál: a szemle helyszín megadása is opcionális elem, mégis ezt is nagyon sokan megadják. Ugyanakkor a QR kód beolvasási funkció és a megjegyzés hangrögzítés formájában rögzítése még nem elég elterjedt.

A már elvégzett több mint 5000 kárbejelentés adatai számos statisztikai elemzésre adnak lehetőséget, így már térkép is van arról, hogy hol történtek balesetek az országban. A felhasználók elégedettségét mérő felmérések alapján, ami már több mint 600 kitöltést eredményezett, az E-kárbejelentőnek nagyon nagy a támogatottsága a felhasználók körében: akinek már használni kellett, az ezt használná újra is, és ajánlja ismerőseinek is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....
2025.01.27
Túlfutott a tilos jelzésen egy vonat hétfőn Fótnál, a vizsgálat ideje alatt egy szakaszon szünetel....
2025.01.27
Kétféle csoport alakult a CO2 kvóta vásárlás köré: az egyiket a Tesla, a másikat a Mercedes....
2025.01.27
Veszélyes vagy káros lehet ezeket a dolgokat a hidegben a kocsiban hagyni, Tóbiás és Balambér....
2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....
2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....
2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....