Toyota Motor Company

Dupla pontszerzéssel zárta az imolai 6 órást a Toyota Gazoo Racing

2025.04.21.

A japán gyári csapat fontos pontokat szerzett, miután mindkét autója izgalmas csatákat vívott a 2025-ös Hosszútávú Világbajnokság (FIA WEC) második fordulóján Olaszországban.

A 18 Hypercarból álló mezőnyben a szombati időmérőn szoros verseny alakult ki, és erős csapatmunkát igényelt a toyotásoktól, hogy mindkét GR010 Hybrid a rajtrács elejéről indulhasson. Hirakawa Rió lenyűgöző teljesítménye negyedik rajthelyet, vagyis egy második sorból való indulást hozott a 8-as autó legénysége (Hirakawa, Sébastien Buemi, Brendon Hartley) számára. Azon is látszott, hogy mindent kihoztak a pilóták az autóból, hogy Nyck de Vries mindössze 0,001 másodperccel maradt le a japántól, ami egy ötödik rajtpozíciót ért a 7-es autó számára (amelyet Mike Conway-jel és Kobajasi Kamuival oszt meg a holland).

A különböző gumistratégiák és az eső veszélye miatt a Toyota mérnökeinek és versenyzőinek minden tapasztalatára szükség volt ahhoz, hogy hatékony versenystratégiát dolgozzanak ki és hajtsanak végre a vasárnap 13 órakor elrajtolt versenyen. Szintén nehezítette a csapat dolgát, hogy a bajnokságot szervező ACO kedvezőtlen BoP döntést hozott Imolára, ami azt jelentette, hogy ismét a Toyoták voltak a legnehezebbek (1065 kg) és a legkisebb teljesítményűek (680 lóerő) a Hypercar-mezőnyben. Összehasonlításképp az időmérőt is megnyerő Ferrarik 20 kilóval könnyebbek lehettek és 691 lóerőt préselhettek ki a motorból. Mivel így eleve hátrányból indultak a Toyoták, minden másodperc számított a boxban, de ezzel nem is volt gond, ugyanis mindkét versenyautó szervizcsapata hibátlanul teljesített az összesen 13 megállás során.

Conway és Hartley kezdett a két Toyotában, a csapattársak kétszer is helyet cseréltek az első etapban, miközben dobogós helyezésekért küzdöttek. Már az első etap elején lekörözték a GT3-as autókat, ami éber és fegyelmezett vezetést igényelt a keskeny pályán, miközben padlógázzal versenyeztek a többi Hypercarral. A második óra végén a csapat versenye drámai fordulatot vett, amikor a 20-as BMW átpattant a Variante Alta sikánon, és a 7-es Toyotának ütközött. A törmelék eltakarítása miatt sárga zászló volt érvényben, ezért mindkét GR010 Hybrid kiállt a boxba versenyzőcserére. De Vries a kissé sérült 7-essel folytatta a versenyt, Hirakawa pedig a 8-ast vette át, amely egy áthajtásos büntetést is kapott gyorshajtásért (a sárga zászlós periódus alatt). Amikor a következő tankolások féltávnál befejeződtek, De Vries az első hatban haladt, Hirakawa pedig a top 10-be kerülésért küzdött. A nyolc gyártó eltérő gumistratégiát alkalmazott, ami azt jelentette, hogy a mérnököknek frissíteniük kellett a számításaikat, hogy reagálni tudjanak a körülményekre.

A negyedik óra végén egy biztonsági autós periódus alatt Kobajasi és Buemi ült be a két Toyotába, amelyek két új, közepes keverékű gumit kaptak a jobb oldalra, de a bal oldalon régi lágy gumikkal folytatták. A 8-as a kilencedik helyen jött vissza a pályára, bár így is kevesebb mint 10 másodpercre volt az élen állótól. Ez a biztonsági autós periódus a verseny utolsó harmadára egy izgalmas sprintversenyt eredményezett, amelyben az enyhe eső is növelte feszültséget. Buemi mindössze 20 perccel később kiállt üzemanyagért a boxba, ami merész stratégiai lépés volt. Az volt a cél ezzel, hogy tiszta pályán tudjon utána körözni, és gyorsabb köridőket érjen el, mint amilyenek a kerék-kerék elleni csatákban lehetségesek.

Kobajasi sokáig a második helyen álló 6-os Porschét követte, majd nem sokkal az utolsó előtti boxkiállás előtt egy bátor előzéssel elé került. Eközben Buemi alternatív stratégiája segített a 8-as Toyotának az utolsó órában az élre állni, amikor az előtte haladó riválisok kiálltak a boxba, bár hősiesen kellett védekeznie a svájcinak az 50-es Ferrarival szemben, hogy megőrizze az ideiglenes vezetést. Az utolsó tankolások után Buemi megőrizte előnyét az 50-essel szemben, a csata akkor ért véget, amikor a Ferrari nekiment a 8-as Toyotának, és defektet kapott. Buemi és Kobajasi is vigyázott a régi gumikra az utolsó etapban, sőt, előbbi még a 15-ös BMW-t is megelőzte a kopott abroncsokon, kevesebb mint 10 perccel a leintés előtt.

Végül Buemi, Hartley és Hirakawa a merész stratégiának és a tökéletes vezetésnek köszönhetően az ötödik helyen végzett a 8-as GR010 Hybriddel. Conway, Kobajashi és De Vries hasonlóan jó teljesítménye a hagyományos stratégiával pedig egy hetedik helyet hozott a 7-es Toyota számára. Ez a csapatmunka a kedvezőtlen BoP ellenére is segíti a regnáló világbajnok csapatot abban, hogy idén is mindkét bajnoki címért küzdhessen. A gyártók tabelláján a Toyota Gazoo Racing jelenleg a harmadik helyen áll, 39 ponttal lemaradva a vezető Ferrari mögött. A 8-as Toyota legénysége a hatodik helyen áll a pilóták bajnokságában, 7-es autót vezető kollégáik pedig a hetedikek, 25, illetve 32 pontra az élen álló 51-es Ferrari legénységétől. A bajnokság harmadik fordulóját, a Spa-Francorchamps 6 órást május 10-én rendezik, a belgiumi verseny lesz a főpróba a júniusi Le Mans-i 24 órás előtt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.27
A háromrészes, profi produkció a gyári csapat felkészülését követi nyomon, a fejlesztési és....
2025.12.27
Év vége felé a szarvasvonulás gyakori, látványos és egyben veszélyeket is hordozó természeti....
2025.12.27
A Toyota legújabb reklámja kreatív, látványos és – mindenekelőtt – emlékezetes. A hatóságok szerint....
2025.12.27
A Saic Motorhoz tartozó Maxus egy erős, takarékos és meglepően tágas utastérrel rendelkező....
2025.12.27
Nagyon fontos, hogy előre kell majd megvenni az e-matricát és feltölteni a HU-GO egyenleget! ..
2025.12.27
Karácsony első napján országszerte 137 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, 35 alkalommal tűzhöz,....
2025.12.27
Akik klasszikus luxuslimuzinokra gondolnak, nem csak olyan márkákról álmodoznak, mint a Duesenberg....
2025.12.26
Tizenegy gépkocsi ütközött pénteken Romániában, a Craiova és Pitesti közötti gyorsforgalmi úton. A....
2025.12.26
Szépségkirálynő és sztárfocista reklámozta, de hiába. ..
2025.12.26
Akadálymentes peron épül a budapesti Keleti pályaudvaron - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport....