tereprali

Dakar-rali: elkezdődött a visszaszámlálás

2020.11.02.

A rendkívüli év rendkívüli intézkedéseket tesz szükségessé az ismét Szaúd-Arábiába látogató Dakaron is. 

Az előkészületek általában úgy zajlanak, hogy a csapat folyamatosan úton van ugyan, de marad ideje átgondolni az eseményeket és kipihenni magát, az idén azonban ez a munka inkább hasonlít egy kommandós küldetésre. Három csapatban összesen huszonöt ember járja Szaúd-Arábia dűnéit és sivatagi útjait majdnem másfél hónapja. Az első kontingens azért felelős, hogy véglegesítse az útvonalat, amelyet a térképen megrajzoltak, a második csapat felírja az itinert, a harmadik pedig azt az utat jelöli ki, amelyet a Dakar Classic mezőnye teljesít a verseny története során először. A küldetés nagy kitartást és éles koncentrációt igényel, ugyanakkor enged egy kis teret az improvizációnak és a remek pillanatoknak is. Ez a Dakar rajt előtti esszenciája. 

A fentieket David Castera, a Dakar rali versenyigazgatója írta a 2021-es viadal előtt, amelyről jó néhány új részlet látott napvilágot. Például az, hogy 400-500 kilométer megtétele másfél napba telik a pályabejáró csapatnak, hiszen megesik, hogy egy kősivatagos rész áthatolhatatlannak bizonyul, és akkor alternatív útvonalat kell találni, vissza kell ülni a térkép elé. 

 

Hogy a lehető legtöbb időt tölthesse a pályán, napkeltétől napnyugtáig úton van a különítmény, amelynek munkáját nehezíti, hogy reggelente elég hideg van: az átlaghőmérséklet 10 Celsius-fok. Azután persze 35 fokig is felkúszik a hőmérő higanyszála, s mielőtt még újra hideg lesz, a nap utolsó sugarainál a csapat a semmi közepén rögtönzött tábort épít. Ez a sivatag igazi varázsa. 

Természetesen ahogy a versenyzők, úgy a pályafelírók sem kerülhetik el a balszerencséjüket a Dakaron. Utóbbiakkal is megesik, hogy elakadnak egy trükkös dűnén, vagy leesnek róla, technikai gondjuk támad, esetleg eltörik valami az autóban, ami két-háromórás időveszteséget jelent. 

A csapattagok mind tapasztalt, sivatagi rókák, és a közös munka során jól kiegészítik egymást. A hétszeres Dakar-győztes Jean-Paul Cottret tapasztalata aranyat ér, amikor igazolja David Castera döntéseit. Sébastien Flute olimpiai bajnok íjász vezeti a másik terepjárót, esténként pedig szakácstudományát csillogtatja az előrecsomagolt ételek elkészítésében verhetetlen. 

A szaúdi sivatagot különböző színű és különböző magasságú dűnék alkotják, a talaj és a növényzet is óráról órára változik, folyamatos félelemben tartva a csapat tagjait. 

David Castera minden nap ott ül a számítógépe előtt, és folyamatosan rögzíti a változásokat és iktatja az új jelzéseket, hogy a Dakar-mezőny a lehető legpontosabb instrukciók alapján vághasson neki a sivatagi show távjának.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....
2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....