Daimler
A Daimler AG július 31-én 4-ről 5 százalékra emelte részesedését az Aston Martinban. „Nem adtunk ki sajtóközleményt, de tény, hogy a részesedésünket az Aston Martinban 4-ről 5 százalékra emeltük múlt hónapban – nyilatkozta a cég szóvivője a Car nevű brit magazinnak. Természetesen a Daimler könnyedén meg tudná venni az egész céget, ha akarná, de ez nem szerepel a németek rövid távú tervei között. Sokkal inkább egy pénzügyi segítségnyújtásról lehet szó a mostani tranzakció hátterében.
A két cég között már korábban megköttetett egy olyan megállapodás, amely szerint a Daimler motorokat (valószínűleg V8-as és V12-es AMG erőforrásokról lehet szó) fog szállítani az Aston Martinnak a jövőbeni új modelljei számára. A motorokon kívül a másik olyan területen is segítenek a németek a briteknek, ahol nagy az elmaradásuk a konkurenciához képest: az elektronikák terén. Logikus lenne az is, ha a nemrég feltámasztott Lagonda almárka hamarosan érkező SUV modelljéhez is a Daimler adna egy padlólemezt, hiszen a Mercedesnek három nagyméretű szabadidő-autója is van a kínálatban.