Lexus

Családbarát óriás lett a Lexus előzmények nélküli újonca

2023.06.23.

Előzmények nélküli három üléssoros szabadidőjárművel bővíti portfolióját a Lexus. A TX természetesen nem csak formátumában hoz újat a márka életébe.

A moduláris TNGA architektúra sokoldalúságát kihasználva újabb olyan modellt mutatott be a Lexus, amely a közép- és felső-középkategóriás modellek számára kifejlesztett GA-K platformra épül. Az ES szedán, az NX és RX crossoverek, valamint az LM felsőkategóriás utazójármű után egy merőben új koncepció szerint épült szabadidőjármű: a Lexus TX hasznosította a padlólemezben rejlő lehetőségeket. Miközben a közelmúltban bemutatott, kifejezetten Európának szánt LBX-szel lefelé bővítette önhordó karosszériás szabadidőjárműveinek korábban háromtagú (UX, NX, RX) palettáját a Lexus, a TX a márka az eddigi legnagyobb, nem alvázas crossovere, amelyet jellegéből adódóan kizárólag Észak-Amerikában fognak gyártani és forgalmazni.

A legnagyobbat mégis összeköti a legkisebbel, hogy mindkét modell a márka új stíluselemeit alkalmazza. A klasszikus orsó alakú hűtőmaszkból csak az alsó trapéz maradt meg, a felsőt a korábbiakhoz képest 180 fokban megfordított, nyílhegy alakú nappali fények rajzolják ki. A hagyományos rácsozatot széles tagozású lamellákkal kiváltó dizájn az elektromos járművek esztétikumához közelít, ugyanakkor – legalábbis a jelenleg ismertetett tervek szerint – a Lexus TX nem lesz kapható akkumulátoros elektromos hajtáslánccal.

A belépőt a TX 350 2,4 literes, soros négyhengeres turbómotorja jelenti; a Lexus RX és NX fedélzetén már megismert, 278 lóerős benzinmotor első- és összkerékhajtással társítható. Ugyanez a blokk dolgozik a full hibrid TX 500h modellben, amely kizárólag Direct 4 elektromos összkerékhajtással, DRS aktív hátsókerék-kormányzással és nagy teljesítményű F Sport Performance hangolással lesz elérhető. A hagyományos hatfokozatú automata sebességváltóval szerelt full hibrid rendszerteljesítménye 371 lóerő.

A későbbiekben jelenik meg a palettán a Lexus TX 550h+, amely egyrészt a márka első, Észak-Amerikában gyártott plug-in hibridje, másrészt a márka első V6-os PHEV modellje, egyben minden idők legerősebb Lexus hibridje. A 3,5 literes hathengeres motor és a két villanymotor 412 lóerőt juttat az aszfaltra a négy hajtott keréken keresztül. A modell az észak-amerikai szabványos mérések szerint 53 kilométert képes megtenni kizárólag akkumulátorára és villanymotorjaira támaszkodva. A belépő felszereltségi szinttől eltekintve minden Lexus TX 22 colos keréktárcsákon gördül, ami impozáns megjelenést kölcsönöz a nagy autónak.

A GA-K platformnak nem csak a fejlett hibrid hajtásláncokért, a különösen jó szerkezeti szilárdságért és az átlagon felüli zajcsillapításért mondhatunk köszönetet, hanem a legújabb infotainment-, vezetőtámogató és biztonsági rendszerekért is. A legújabb generációs Lexus Safety System+ 3.0 minden korábbi Lexus-modellnél szélesebb körű vezetőtámogatást biztosít, az ráfutásos baleseteket és gázolást megelőző autonóm fékvezérléstől kezdve a dugókövető tempomaton át a kis sebességű manőverezés biztonságáról gondoskodó proaktív vezetéstámogató rendszerig.

A műszeregység 12,3 colos (opció), a központi érintőképernyő 14 colos. Külön megrendelhető extra a head-up kijelző és a 21 hangszórós Mark Levinson surround audiorendszer, nem kérnek viszont felárat a vezeték nélküli okostelefon-integrációért, a minden soron bőségesen mért tárolóhelyekért, az összesen tíz nagy teljesítményű elektromos töltőaljzatért, sem a modulárisan kiemelhető pohártartókért, amelyek még sokoldalúbbá teszik a belteret.

Amennyiben a második üléssoron nem a 60:40 arányban osztott padot, hanem a két különálló fotelt kéri az ügyfél, a komfortos ülések között kiszerelhető padlókonzol bővíti a személyes tárgyak és eszközök biztonságos elhelyezésére szolgáló rekeszek és üregek számát. A három üléssoros autók jellemző Achilles-sarka a plusz ülések kényelmetlensége, illetve az apró csomagtartó. Itt egyikről sincs szó: ha minden ülés a helyén van, akkor is elfér hét darab fedélzeti bőrönd a csomagtartóban. Az 570 literes üreg a harmadik üléssort ledöntve 1625 literesre bővül, ha pedig csak ketten utaznak a Lexus TX-ben, félelmetes, 2746 literes kapacitással számolhatnak.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.11
A közlekedési kultúra napján a 75 éves kelenföldi autóbuszgarázs nyitja meg kapuit a látogatók....
2024.05.11
Kínában 1,55 millió új személyautót értékesítettek áprilisban, 9,6 százalékkal kevesebbet az előző....
2024.05.11
Zolder, Mugello, Assen, Spa, Oschersleben, Portimao, Hungaroring és Silverstone.  ..
2024.05.11
Az új közlekedési szabályrendszer fokozottabb védelmet nyújt majd a közlekedés legvédtelenebb....
2024.05.11
Május 11. a biztonságtudatosan, környezettudatosan, udvariasan közlekedő emberek ünnepnapja. ..
2024.05.11
Összehangolt közlekedésrendészeti akciót tart a rendőrség, amely elsősorban a tehergépjárművek és....
2024.05.11
Fedélzeti kamera buktatta le a budapesti személyszállító kisiparost, akinek jó lenne, ha elvennék....
2024.05.11
A Liget Budapest Projekt részeként megújult a KRESZ-park és környezete a Városligetben. A....
2024.05.11
A kétszeres világbajnok teljesített a legjobban az őrült küzdelemben, amelyre jellemző, hogy a....
2024.05.11
Már korábban is felmerült, hogy járatot nyitna Budapestre az indiai fapados IndiGo, új szélestörzsű....