Dakar

Colin McRae egykori csapata jövőre a Dakaron

2020.02.16.

Elsőre még nekem sem esett le, hogy ennyire jót tesz a Dakarnak a Közel-Keletre költözés, de ilyen jó hírek láttán, már nincs benne kétség.

Nem sok olyan verseny maradt, amit felnőtt fejjel is csillogó szemekkel és izgatottan tudok követni, de a Dakar Rallyt a mai napig imádom. Különösen az afrikai gyorsaságik hangulatáért szerettem bele, volt az egészben valami elérhetetlenül egzotikus, egészen addig, amíg 2008-ban Budapestre nem kényszerült a teljes mezőny. Akkor aztán egy álom vált valóra, személyesen találkozhattam a legnagyobb tereprali hőseimmel. Dél-Amerika viszont csalódás volt. Egy idő után szinte csak a helyi erők indultak, akik számomra teljesen ismeretlenek voltak, és azok is maradtak mérvadó eredmények hiányában.

Azt is fenntartásokkal fogadtam, hogy biztosan jó ötlet-e Szaudi-Arábiába költöztetni a kéthetes ralit, de bizony rég élveztem ennyire Dakart, mint az ideit és dubaji látogatásom után nincs bennem kétség, hogy a létező legjobb helyre sikerült telepíteni az új tereprali origót. És ebben úgy látszik, hogy a hírek is megerősítenek. 2021-ben ugyanis a hatszoros WRC bajnok Prodrive is csatlakozik a mezőnyhöz saját autójával, projektjüket pedig Bahrein állama finanszírozza. Természetesen a top ligát célozzák meg, elsősorban két gyári autóval, de állítólag az ügyfelek számára is elérhető lesz a Prodrive első tereprali autója. A világ leggazdagabb olajállamainak kellős közepén, valószínűleg lesz is rájuk kereslet.



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
Komoly bírságra számíthat, aki elfeledkezik arról, hogy február 1-től kizárólag a 2025-re érvényes....
2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....
2025.01.27
Túlfutott a tilos jelzésen egy vonat hétfőn Fótnál, a vizsgálat ideje alatt egy szakaszon szünetel....
2025.01.27
Kétféle csoport alakult a CO2 kvóta vásárlás köré: az egyiket a Tesla, a másikat a Mercedes....
2025.01.27
Veszélyes vagy káros lehet ezeket a dolgokat a hidegben a kocsiban hagyni, Tóbiás és Balambér....
2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....
2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....