CNG
A III. kerületi Bécsi úti töltőállomás a Shell kúton kapott helyet, ahogyan az XXIII. kerületi Ócsai úton található kút is, azonban a szabályok értelmében a CNG-oszlophoz külön pénztár és külön kezelő személyzet tartozik. A bécsi úti kút egyelőre tesztüzemben működik, míg az Ócsai úton található töltőállomáson az elmúlt két hétben került sor a próbaüzemre. „Még az idén két új CNG-kúttal bővül a BGW hálózata, ugyanis terveink szerint Nagykanizsán és Keszthelyen is átadunk 1-1 töltőpontot az év végéig. Nagytarcsán található CNG-állomásunk pedig már több mint egy éve áll a vásárlók rendelkezésre. A következő két évben összesen 13 kútból álló hálózatot szeretnénk kiépíteni Magyarországon” – hívta fel a figyelmet a BGW Kft. kereskedelmi igazgatója.
Bővülő hazai kúthálózat
A hazai CNG-hálózat sajnálatos módon el van maradva a nyugat-európai országokhoz képest. Hazánkban eddig két budapesti és hat vidéki töltőállomás állt a CNG-vel közlekedő autósok és fuvarozók rendelkezésére. A két új CNG-kúttal viszont összesen 10 sűrített földgáz töltőállomás lesz Magyarországon és rövidesen ez a szám még tovább nő. A BGW Kft. elsődleges célja a sűrített földgáz elterjedésének elősegítése, illetve egy, az egész országot lefedő hálózat kiépítése. A most átadott beruházás hiánypótló, hiszen elérhetővé teszi a CNG-t az Észak-Budán, valamint a környező településeken élők számára.
A cikk nem ért véget. Kattintson a következő oldalra!